Szétszerelték a Huawei P20 Pro-t

0

A Huawei P20 Pro egy gyönyörű okostelefon lett és az első olyan P szériás készülék, amely az IP szabvány szerinti ellenállással bír. Nyilván többek között emiatt kissé másabb a szétszerelési metódusa, mint az elődeinek, ugyanakkor ez a mobil sem fogott ki az iFixIt csapatán.

A telefon üveg hátlapjának elválasztásához nem szükséges melegítés, viszont egy spéci tapadókorongos eszközre annál inkább. Érdemes vigyázni, mert ilyenkor az autófókusz lézerének kábele még mindig csatlakozik. Néhány csavar tartja a “pajzsot” ami elválasztja az NFC antennát az alaplaptól. 

A Huawei úgy döntött, kisebb alaplapot helyez a készülékbe, így sikerült a telefon házába belepréselni egy 4000 mAh-ás akkumulátort. A lap eltávolításával együtt jön a három kamera és a flash villanó is, ami hozzájuk tartozik. Habár három kamera van itt, csupán két csatlakozó tartozik hozzájuk.

Egy 40 megapixeles széles látószögű, egy 20 megapixeles monokróm, és egy 8 megapixeles szenzor alkotja az apparátust, az utolsóhoz tartozik az optikai képstabilizátor hivatalosan. A szétszerelés során azonban kiderül, hogy mindhárom kamera képes a mozgásra, mintha mindegyikük bírna ezzel a képességgel.

A szétszerelő brigád nagy örömmel tapasztalta, hogy az alaplapra szerelt töltőcsatlakozó moduláris, így nagyon könnyű a cseréje. A kiegészítő lapon található a rezgőmotor és az egyik hangszóró.

Hő hatására a kijelző elválik a kerettől. Sajnálatos módon azonban a kijelző cseréjéhez szükséges az, hogy eltávolítsuk az előlapi üveget, másképpen nem lehetséges a megjelenítő kábelét kihúzni az alaplaptól. Néhány nagyon remek formaterv ötletet és a térrel való jó gazdálkodást leszámítva a Huawei P20 Pro még mindig egy nehezen szétszerelhető készülék. Egy szimpla kijelzőcseréhez szükséges a teljes szerkezet szétszedése a hátlaptól indulva. Erre a linkre kattintva megnézhetitek a teljes, részletes szétszerelést.

Forrás: iFixIt

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid