Két 16 megapixekes kamera a Samsung Galaxy A7 (2017)-ben

1

A Samsung Galaxy A7 2017-es kiadását nemrég letesztelték a GFXBench nevű szintetikus tesztalkalmazással, így napvilágra kerültek a mobil jellemzői. A készülék a középkategória felsőbb szegmensében próbál majd szerencsét, fő fegyveri pedig a kamerái lehetnek. 

A telefon a nagy kijelzők rajongóinál ismét bevágódhat, hiszen az 5.5 colos Full HD képernyő miatt már bőven a phabletek ligájában játszik az A7 (2017). A számítási feladatokat egy nyolcmagos processzor végzi, amelynek órajele 1.8 GHz, a rendszermemória 3 GB, míg a belső tárhely 32 GB-os. A tesztelés percei alatt a készüléken Android 6.0.1 Marshmallow futott.

galaxy-a7-2017-gfxbench

Ami igazán kelendővé teheti a Samsung okostelefonját, az a kamerakiépítése, ami elől és hátul is egy 16 megapixeles szenzort takar.

Abból kiindulva, hogy valóban egy 16 megapixeles előlapi kamerával vértezik fel a Galaxy A7 (2017)-et, egy igen komoly előrelépésnek lehetünk tanúi, hiszen az előd frontkamerája 5 megapixeles volt. Igen, tudjuk, a sok megapixel még önmagában nem feltétlenül jelent jó képminőséget, de a nagyobb felbontás mindenképpen örvendetes. Sajnálatos módon sem a várható árról, sem a bemutató idejéről nem tudni semmit.

GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid