Több, mint 100 millió Huawei okostelefont adtak el idén

0

A Huawei nemrég útjára indította Nova elnevezésű okostelefonját, de a rendezvényen egy másik fontos bejelentés is elhangzott. A Kínában tartott esemény során a gyártó képviselői büszkén tudatták a nagyvilággal, hogy idén már több, mint 100 millió okostelefont adtak el világszerte. 

Ezek remek hírek a Huawei számára, az ünneplés tehát teljes mértékben érthető. Az ok egyszerű: 2015-ben a teljes év leforgása alatt sikerült ezt az eredményt produkálni, idén pedig már most túlszárnyalták a korábbi teljesítményüket. Most már tehát biztos, hogy rekord eladási mutatókkal zárja az évet a vállalat, már csak az a kérdés, hogy pontosan mire lesz még elég ez a két és fél hónap.

huawei-telefonok

A Huawei már korábban bejelentette, hogy 6 milliónál is több P9 készüléket értékesítettek, és több, mint 1.5 millió Honor 8 okostelefont. A következő nagy dobás a Mate 9 lesz, amit november 3-án mutathatnak be, és még az év vége előtt forgalomba is helyezik. A méretes phablet biztosan sokat fog dobni az eladási számokon, így mindent összevetve borítékolható, hogy a Huawei egy sikeres, eredményekben gazdag évet zárhat majd.

GMSArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid