TOP 10 idén érkező Android játék, melyekkel PC-n is szívesen játszanánk

0

Aki igényes és egyben tartalmas Android játékokat keres magának, az 2016-ban sem fog unatkozni, hiszen az IGN ezzel kapcsolatos listái alapján rengeteg olyan nagyszerű cím érkezik idén is okostelefonokra és táblagépekre, amelyek jelentős többsége korábban PC-n vagy konzolokon kezdte pályafutását. Természetesen nem csak portokkal lesz tele ebben az évben a Google Play kínálata, az Androidpit.com információi szerint ugyanis rengeteg olyan játék érkezik az előttünk álló hónapokban, amelyekért megéri akár még új telefonra is beruházni futtatásuk érdekében. PC játékoknál forrásként a Konzolvilág szolgált. Amennyiben kíváncsi vagy arra, hogy milyen játékokra lesz érdemes lecsapnod az idén mobilkészülékeken, akkor böngészd át összeállításunkat.

1. Assassin’s Creed Identity

assassins-creed-identity

Újabb mobilos mellékszállal gyarapodik a PC-n és konzolokon egyaránt óriási népszerűségnek örvendő Assassin’s Creed-sorozat, amely végre Androidon is elérhetővé válik, méghozzá a franchise legnagyobb sajátosságaival a középpontban. Az Assassin’s Creed Identity ennek megfelelően lehetőséget biztosít arra, hogy az itáliai reneszánsz korában egy orgyilkos bőrébe bújva, a külsőnézetes akciójátékok jellegzetességeivel áldozatokra vadásszunk, és izgalmas küldetéseket hajtsunk végre annak érdekében, hogy ismét keresztülhúzhassuk a rettegett Templomos frakció számításait.

2. FIFA 17

Habár még PC-re és konzolokra sem jelentették be, már most biztosak lehetünk abban, hogy az EA Sports munkatársai a háttérben éppen a FIFA 17 legnagyobb újdonságain dolgoznak, ami az előző évadhoz mérten garantáltan idén is elérhető lesz mobilkészülékeken. Noha a tavalyi verzió kizárólag az Ultimate Team opcióval rendelkezett ezen a platformon, a fociőrültek már ennek is nagyon örültek, így ha idén is csak ezt kapják meg a rajongók, akkor is az év legjobban fogyó és legkelendőbb címei között tarthatjuk majd számon a végeredményt. Pláne, hogy egyes pletykák szerint 2016-ban a PES 2017-ből is készülhet Androidra szánt verzió!

3. Final Fantasy IX

final-fantasy-9-header

A Final Fantasy-sorozat számtalan emlékezetes epizóddal gazdagodott az évek során, ezek közül azonban az egyik legjobb minden kétséget kizáróan az ezredfordulón még az első PlayStation-re befutott Final Fantasy IX volt, amely idén nem csak PC-re, hanem Androidra is megjelenhet majd. Ennek köszönhetően mobilokon is ellátogathatunk majd Gaia csodálatos fantáziavilágába, ahol megszépült grafika, virtuális D-pad és rengeteg extra tartalom kíséretében fedezhetjük majd fel magunknak ezt a legendás kalandot.

4. Miitomo

miitomo-nintendo

A Miitomo elsődlegesen azzal érdemelte ki a listán való szereplést, hogy minden túlzás nélkül történelmet fog írni, hiszen a Nintendo első mobilos videojátékaként jelenik meg, és inkább egy a közösség erejére építő virtuális játszótérre hasonlít majd, semmint hagyományos játékra. Ennek megfelelően saját Mii avatárunk létrehozása mellett ismerkedhetünk, megkereshetjük meglévő barátainkat, beszélgethetünk, közös programokat élhetünk át, ruhákat és kiegészítőket vásárolhatunk, fényképeket oszthatunk meg másokkal, egyszóval olyan élmények várnak majd ránk, mintha a Facebook életre kelne, és a virtuális térbe költözne.

5. Pokemon Go

Pokemon-GO

Ha mindig is szeretted volna megtudni, hogy milyen érzés egy igazi pokemon mesterré válni, akkor itt az idő, hogy a Pokemon Go keretein belül több szinten is megtapasztalhasd ezt. A játékban ugyanis a nagy kalandjaink során újabb pokemonokat szerezhetünk be, csatázhatunk velük, fejleszthetjük, de akár cserélgethetjük is őket, ami azonban a legizgalmasabb az egészben, hogy a kiterjesztett valóságnak köszönhetően akár a nappali padlóján vagy a konyhaasztalon is megcsodálhatjuk kedvenc teremtményeinket, így olyan kapcsolatot alakíthatunk ki velük, mintha valóban léteznének.

6. The Walking Dead: Michonne

the-walking-dead-michonne

PC és konzol mellett androidos készülékekre is elérhető lesz idén a Telltale Games kiváló kalandjátékának legújabb mellékszála, avagy a három részletben érkező The Walking Dead: Michonne. Az anyasorozathoz hasonlóan itt is egy izgalmas kaland vár majd ránk, amelyben a televízióból is ismert kardforgató, Michonne önálló történetét élhetjük át, melynek során döntéseinkkel irányíthatjuk majd a történetet, de természetesen nem lesz hiány az interaktív fejtörőkből, és a QTE-jelenetekre építkező akciókból sem.

7. Total War Battles: Kingdom

total-war-battles

Ha szereted a keményvonalas stratégiákat, és szeretnéd az egyik leghíresebb PC-s sorozat mellékszálát androidos készülékeden is átélni, akkor csapj le idén a Total War Battles: Kingdom című videojátékra, amelyben a középkori Anglia legnagyobb konfliktusai és ütközetei várnak majd rád. Akárcsak a sorozat főbb epizódjaiban, úgy itt is lehetőségünk lesz saját birodalmunk és seregünk menedzselésére, sőt diplomáciai megoldásokra is, de a legizgalmasabb pillanatok természetesen a valós idejű csatározások során várnak majd ránk.

8. Iron Maiden: Legacy of the Beast

Iron-Maiden-Legacy-of-the-Beast

Egy izgalmas mobiljátékkal lepi meg rajongóit idén a világ leghíresebb brit heavy metal zenekara, avagy az Iron Maiden. A banda borítóin rendre visszatérő Eddie így most végre a virtuális térben is életre kel, de a korábbi Ed Hunterhez képest lényegesen interaktívabb és akció-orientáltabb formában, főhősünk társaságában ugyanis a zenekar lemezei által ihletett fantáziavilágokban harcolhatunk különféle pokoli- és természetfeletti lényekkel szemben, miközben a legnagyobb Iron Maiden slágerek csendülnek fel a háttérben. Rajongóknak kötelező!

9. Samorost 3

A számítógépes változatok mellett Android készülékekre is megjelenik majd a Samorost-sorozat legújabb tagja, amely ismét egy igazán különleges kalandjátéknak, egy igazi unikumnak ígérkezik. A cseh Amanita Design ugyanis már korábban is felhívta magára a figyelmet sajátos grafikai megvalósításaival és világlátásával, ennek megfelelően a Samorost 3-ban egy igazán művészi és rendhagyó kaland részeseivé válhatunk, miközben a változatos fejtörőket és különféle feladatokat is meg kell majd oldanunk, amelyek többsége logikánkat és megfigyelőképességünket veszi majd alapul.

10. Marvel Avengers Academy

marverl-avangers-academy

A Marvel Avengers Academy a mostanság egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Marvel mozifilmek népszerűségét veszi alapul, így a kérdéses akciójátékban Nick Fury szuperhős akadémiájának lehetünk a diákjai, méghozzá valamelyik jól ismert hős oldalán. Ennek megfelelően irányításunk alá vehetjük Vasember, Thor, de még Hulk tinédzserkori mását is annak érdekében, hogy felvegyük a harcot a Hydra rettegett erőivel szemben, méghozzá féktelen akciók, egy különleges történet és természetesen a jól ismert szuperemberek társaságában.

Te melyikkel játszanál legszívesebben?

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid