Ugyanazt a menő funkciót kapja meg az LG G5 és a Samsung Galaxy S7

0

Az LG G5 és a Samsung Galaxy S7 ugyanazon a napon kerülhet bemutatásra, mégpedig február 21-én. Ám nem csak ez lesz a közös pont, ugyanis nagyon úgy tűnik, hogy a két dél-koreai gyártó ugyanazzal a funkcióval próbál meg újítani.

Az LG nemrég posztolt egy képet, amelyből egyértelműen kiderül, hogy a G5 egy “Always ON” funkcióval érkezik, ami annyit jelent, hogy a kijelző állandóan aktív, azaz amikor látszólag kikapcsolt állapotban van, akkor is megjeleníthető rajta az óra vagy az értesítések. Ez egyébként nem egy forradalmi újítás, egyes Motorola, Nexus és Nokia mobilok is rendelkeznek ilyen lehetőséggel, csak éppen a nevük más (pl. Active Display, Ambient Display).

LG-G5-Always-On-01

A képen az LG G5 körvonala is feltűnik, és jól kivehető, hogy egy megújult, lekerekített dizájnt kapunk majd. Egyébként ugyanezt mutatja ez a korábban kiszivárgott kép is:

LG-G5-leak

Most pedig nézzük a Samsungot! A gyártó a napokban adott be egy kérelmet az “Always On Display” kifejezés levédetésére, ami egyértelműen jelzi, hogy az új csúcsmobiljaik szintén valami hasonló funkcióval rendelkeznek majd, mint az LG G5.

Joggal merülhet fel a kérdés, hogy az állandóan aktív kijelző mennyire rontja majd az üzemidőt. Nos, a Samsungnál ezzel valószínűleg nem lesz gond, köszönhetően a Super AMOLED technológiának. Azt pedig egyelőre még nem tudni, hogy az LG G5 milyen panellel érkezik, de az IPS kevésbé lenne szerencsés ilyen szempontból.

forrás: LG, USPTO via: Sammobile

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid