Új Nokia X információk (név, ár, megjelenés)

0

Sokakat foglalkoztatnak az androidos Nokia mobil érkezését érintő pletykák, és egyre valószínűbb, hogy tényleg lesz belőle valami. Korábban már több kép is kiszivárgott, és a specifikációkat illetően is voltak sejtések, néhány napja pedig zöld színbe öltözött a Nokia Facebook és Twitter oldala.

A mai napon pedig Twitteren szivárgott ki egy sajtókép, ami megerősíti a korábbi, kinézetet érintő sejtéseket. Ráadásul az is bebizonyosodni látszik a kép alapján, hogy az eredetileg Normandy kódnéven futó készülék végleges elnevezése tényleg a Nokia X lesz.

A specifikációról írtunk már korábbi cikkünkben bővebben, de a lényeges dolgok közé tartozik a 4 colos WVGA kijelző, a kétmagos 1GHz-es Snapdragon 200-as processzor 512MB RAM-mal, az 5 MPx-es kamera, valamint a dualSIM foglalat.

Normandy-Nokia-Android

Másik friss hír a Nokia X-szel kapcsolatban, hogy állítólag már elkeszték kiszállítani az első darabokat néhány kiválasztott indiai fejlesztőhöz. Ez azért fontos lépés, mivel a készülék nem fogja támogatni a Play Store-t, valamint a többi Google szolgáltatást sem, és így a Nokiának ki kell építeni a saját alkalmazáskínálatát. Ebbe olyan appok lesznek, mint például a Nokia HERE Maps térképe, a Bing kereső, az Outlook vagy a Skype. Ki kell hogy fejlesszék a saját alkalmazásboltjukat is, ami valószínűleg tartalmazza majd a mostani legnépszerűbb Android appok jó részét.

androidos-nokia

A Nokia X egyébként egyértelműen az olcsó Asha vonalat viszi tovább, és az Android rendszerrel próbálják versenyképesebbé tenni a készüléket. A legfrissebb pletykák szerint az ár 80 euró körül alakulhat majd, ami átszámolva kb. 24 ezer Ft. A kereskedelmi forgalomban való megjelenés áprilisban várható, amit valószínűleg igen komoly marketingkampány előz majd meg.

A hivatalos bejelentés pedig az egy hét múlva esedékes MWC-n várható ahol remélhetőleg minden kérdésünkre választ kapunk, és eloszlanak a kételyek a Nokia X-et illetően.

GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid