Újabb filléres “keret nélküli” mobil érkezett

1

Lassan nem telik el hét anélkül, hogy valamelyik kínai gyártó ki ne adná a saját “keret nélküli” telefonját. Most is egy ilyenre szeretnénk felhívni a figyelmeteket.

Nagy divat most a keretnélküliség, bár azért ezt nem szabad készpénznek venni. Minimális keret még minden gyártó készülékén található, és a legtöbben a Xiaomi által megkezdett utat követik. Azaz minimalizálják a felső és oldalsó kávát, és lent van egy picit vastagabb keret, ahová a szenzorok, esetleg a gombok is kerülhetnek.

Ezt az utat választotta a Vkworld is, amely szintén kiadja a saját MIX készülékét. (Úgy tűnik szinte minden gyártó átvette ezt az elnevezést a Xiaomitól, de így legalább már a nevekből kitaláljuk, hogyan néz ki mobil.) A Vkworld MIX Plus egy meglepően olcsó telefon, mely inkább a belépőkategóriát célozza meg.

Hardverből egy olcsó megoldásra, az MTK6737-re esett a választás, mely egy 4 magos rendszerchip, és mellé 3 GB rendszermemória került. Tárhelyből 32 GB-ot kapunk, amit még memóriakártyával tudunk bővíteni. A külső fémből, illetve műanyagból áll, és elegánsnak tűnő kék, valamint fekete változatokban lesz elérhető a mobil.

Az 5.5 colos kijelző mindössze 720p-s felbontást kapott, de ez valószínűleg a belépőszintű hardver miatt jól is van így. A minőségre azért adtak, hiszen a kijelzőt is Gorilla Glass védi, ami oldalt a szokásos 2.5D kerekítéssel teszi még kényelmesebbé a telefon fogását. Megjegyeznénk, hogy a gyártó a készülék tükröződő hátulját a következőképpen reklámozza: “A szép lányok tükörként használhatják a rúzsozásnál”. Zseniális, lássuk be…

Kamerákkal papíron nem spóroltak, hiszen hátul egy 13 megapixeles szenzort kapunk, míg elöl egy 8 megapixeles optika felelős a megfelelő képminőségért. Apróságokra sem lehet panasz, mivel 2 SIM kártyát is kezel a MIX Plus, ráadásul támogatott az itthoni B20-as sáv is, így nem kell lemondanunk az LTE által nyújtott sebességről. A szokásos ujjlenyomat-olvasó hátul található, a kamera alatt.

A telefonon az Android 7.0-s verziója fut, és folyamatos frissítést ígérnek. Akkumulátorból egy 2850 mAh-s került beépítésre, ami elsőre kicsit kevésnek tűnik, de átgondolva elég lehet. A beépített MTK chip eléggé energiatakarékos, és a készülék is elég vékony, mindössze 7.4 mm, így spórolni kellett a hellyel.

Ha elnyerte tetszésetek a készülék, akkor a Tomtop webshopjában kedvező áron tudjátok előrendelni. A Vkworld MIX Plus jelenleg 110 dollárért rendelhető ezen a linken. Postaköltség sincs, így egészen elképesztő áron, mindössze nettó 28 ezer forintért árulják.

Forrás: Tomtop

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás
NapiDroid