A OnePlus 2 kisebb lesz, mint az elődje, de nagyobb akksival jön

0

A OnePlus néhány fejlesztője egy AMA (Ask Me Anything/ Kérdezz Tőlem Bármit) keretében válaszolt a rajongók kérdéseire. A Reddit fórumon tartott kérdezz-felelek során a fórumozók meg is ragadták a lehetőséget, és kifaggatták a gyártó illetékeseit a OnePlus 2-vel kapcsolatban. Természetesen sok kérdésre csak homályos válasz érkezett, de így is megtudtunk néhány új dolgot a soron következő OnePlus készülékről.

Először is elárulták, hogy a OnePlus 2 akkumulátora 3300 mAh-es lesz, ami 10%-os növekedést jelent az elődjéhez képest, tehát ha a készülék többet is fogyaszt, mint a One, az üzemidő valószínűleg nem fog romlani.

Arra a kérdésre, hogy mi nem lesz a OnePlus 2-ben, azt a választ adták, hogy pulzusmérőt és érintőképernyőbe épített ujjlenyomat-felismerési funkciót nem kap a készülékük, hiszen az ujjlenyomat-olvasáshoz külön fizikai szenzort fognak alkalmazni.

Megerősítették azt is, hogy az elődnél megismert meghívós rendszer itt is visszatér, azonban annak egy fejlettebb változatával fogunk találkozni. Ráadásul akik már az elejétől fogva támogatták a gyártót, azok valamilyen előnyben fognak részesülni. Az, hogy ez pontosan kikre vonatkozik és milyen formában, hamarosan kiderül.

Ezután elárulták, hogy a készülék tervezésekor különös figyelmet szenteltek a kamerának, és hogy a dizájnra a legbüszkébbek. Azt viszont még mindig nem árulták el, hogy vajon fémből készül-e majd a OnePlus 2.

Továbbá kiderült, hogy a korábban kitudódott három különböző verzió talán nem a tárhely és a memória méretében lesz különböző, hanem csak más-más piacokra szánt modellekről van szó. Ugyanis a OnePlus illetékesei elmondták, hogy a készülékük egyik változata csak Kínában, a másik Észak-Amerikában lesz elérhető, míg a harmadikat Európába és Ázsia egyéb részeibe szánják. Erre azért van szükség, mert a különböző országokban különböző frekvenciasávokat használnak.

A telefon leleplezésével kapcsolatban megtudtuk, hogy a OnePlus készít egy külön alkalmazást, amelyet használva tudjuk majd követni a bemutatót VR-ban (virtuális valóság) és hagyományos módon is. Előbbi jelen esetben azt jelenti, hogy a közvetítés 360 fokos lesz, és a telefon mozgatásával tudjuk majd mozogni a kamerát. Ahhoz, hogy ezt majd élvezni is tudjuk, szükségünk lesz egy OnePlus Cardboardra. Egyébként az esemény a Youtube-ra is fel fog kerülni.

Végül, de nem utolsó sorban kaptunk egy érdekes képet, amin a OnePlus One látható, de elárulták, hogy alatta ott lapul a következő zászlóshajó-gyilkos is.

oneplus2-oneplus1 alatt

Ezzel arra utalnak, hogy a OnePlus 2 kisebb lesz, mint az elődje. Az viszont nem derült ki, hogy a képernyő mérete is kisebb lesz-e, vagy csak a káva csökkentésével érték el a kompaktabb házat.

Ennyi derült most ki a OnePlus 2-vel kapcsolatban. A fejlesztők természetesen rengeteg kérdésre nem adtak választ, hogy maradjon valami újdonság a leleplezésre is, ami július 27-én várható.

GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu egyik legújabb és legfiatalabb szerkesztője.

NapiDroid