Véget ér a Nexus sorozat, jön az Android Silver!

1

Már korábban is írtunk róla, hogy hamarosan véget érhet a Google Nexus sorozat, és egy friss jelentés most ezt meg is erősítette. A hírek szerint egy új széria lép a korábbi helyébe, aminek Android Silver lesz a neve.

A változtatással a Google saját befolyását szeretné növelni az Androidos területen. Olyan csúcskategóriás készülékek lesznek majd az Android Silver tagjai, amik gyári Android rendszerrel jönnek, és mindig azonnal megkapják majd a legújabb frissítéseket. Az Apple-höz hasonlóan a Google is egy napon szeretné az összes jövőbeli készülékére telepíteni a frissítéseket, nem pedig olyan vontatottan, mint eddig.

Nexus

Eddigi Nexus mobilok

Az Android Silver sorozat készülékei a csúcskategóriát fogják képviselni, és eddig olyan nevek merültek fel gyártóként, mint az LG és a Motorola. Később pedig a Samsung, a HTC és a Sony is beszállhat esetleg, de ez még a jövő zenéje.

A készülő csúcsmodelleknek két fő céja lesz. Az egyik, hogy versenyre keljenek az iPhone-okkal, a másik pedig, hogy  megtörjék a kialakulóban lévő Samsung egyeduralmat az Androidos piacon.

Az idei 2014-es Google Nexus készülékek még valószínűleg nincsenek veszélybe, a változás jövő évre várható.

GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid