Vörösben is gyönyörű az Elephone S8

4

Több hónapnyi hangulatfokozás – vagyis hype – után végre bejelentették az Elephone S8 vörös változatát. Igaz, egyelőre még csak előrendelési fázisban van a készülék, de annyira jól néz ki, hogy muszáj rá vetnünk egy pillantást.

Szóval a telefon teljes becsületes neve Elephone S8 Red Limited Edition, és kizárólag a Gearbest webáruházában lesz kapható. Az online kereskedőt olvasóink már jól ismerhetik, ha van valami jó kis akciójuk, igyekszünk mindig a tudtotokra adni. A gyártó egyébként azonnal egy szabadkozással indított, hiszen nagyon sokat kellett várni erre a vörös változatra, állításuk szerint a megfelelő színárnyalat és anyagok kiválasztása nagyon sok időbe telt.

Ha ránézünk az okostelefonra, azonnal megenyhül a szívünk ugyanis valóban eszméletlenül jól mutat vörösben. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy ez az első olyan készülék, amelynek hat hüvelykes, 2560×1440 felbontású, és három oldalról keret nélküli kijelzője van. Ezt a kínaiak még megfejelték egy tízmagos processzorral – Helio X25 – ami tovább növeli a mobil csáberejét. Persze ezen felül is van itt minden mi szemnek és szájnak ingere, gondoljunk csak a 4 GB RAM-ra, a 64 GB-os belső tárhelyre, a duál SIM támogatásra, vagy a 21 és 8 megapixeles kamerapárosra.

Ha ide kattintotok, akkor Ti is megrendelhetitek a mobilt, ami jelenleg előrendelési fázisban van, és marad is december 20-ig. 270 dollárral fog vékonyodni a tárcátok, ha beruháztok a limitált kiadású vörös variánsra, de választható feketében és kékben is a telefon kedvezőbb áron.

GizChina

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid