Xiaomi Redmi 5 Plus teszt – A legjobb vétel 50 ezer alatt

0

A kínai gyártó decemberben mutatta be az új Xiaomi Redmi 5 és Redmi 5 Plus készülékeket, amelyek a mai trendeknek megfelelően már vékony kávájú, 18:9-es kijelzőt kaptak. A mobilokból már elérhető nemzetközi (Global) verzió is, így berendeltem egyet a nagyobbik modellből. Nézzük, mit tud ez a kifejezetten olcsó masina!

Doboz, tartozékok

A mobil egy feltűnő, narancssárga dobozban érkezik, hasonlóan más újabb Redmi készülékekhez. A fedelet leemelve egyből a telefon fogad minket, alatta pedig a tartozékokat találjuk.

A mobilhoz minden fontosabb dolgot megkapunk. Van a dobozban egy 2A-es EU-s töltőfej, egy töltőkábel, egy SIM-tű, némi leírás, és nagy szerencsénkre egy ízléses, sötét szilikon tokot is mellékeltek. A kijelzőn pedig alapból volt egy matt fólia, ami akár maradhat is rajta, ugyanis végre nincs rajta írás. Fülhallgatót sajnos nem kapunk a telefonhoz, de a Xiaominak már pár dollárért vannak korrekt fülesei.

Külső

A Xiaomi Redmi 5 Plus nagyjából akkora, mint egy átlagos 5.7 colos phablet, de ugyebár itt egy méretesebb, 6 colos kijelzőt kapunk. A 18:9-es képarány miatt a telefon kicsit keskenyebb az átlagnál, így könnyebb átfogni. Egész pontosan 158.5 x 75.5 x 8.1 mm-es dimenziókkal és 180 grammos tömeggel kell számolnunk.

Az előlap nagy részét a nagyméretű kijelző teszi ki, aminek a sarkai lekerekítettek. A kávák vékonyabbak a megszokottnál, és bár a Redmi 5 Plus messze van a mai “kávamentes” csúcsmodellekről, azért egész kellemes a megjelenítő/előlap arány. Ilyen szempontból egyébként a Galaxy A8 (2018)-hoz tudnám hasonlítani, csak az 3-4-szer ennyibe kerül.

A kijelző alatt nincsenek gombok, ezúttal a képernyőn találjuk ezeket, fent pedig a következő dolgok vannak (nem sorrendben): szelfikamera, fény- és közelségérzékelő, beszédhangszóró, fehér értesítési LED, és kapunk még egy elég erős előlapi segédfényt a szelfizéshez.

Jobb oldalt találjuk a bekapcsoló gombot és a hangerőszabályozót, a SIM tálca pedig a bal oldalra került, ami két nanoSIM kártyát vagy egy nanoSIM-et és egy microSD-t fogad.

Alul a hagyományos microUSB port mellett van egy szimpla hangszóró jobb oldalt, a bal oldali furatok mögött viszont csak egy mikrofon van. A 3.5 mm-es jack csatlakozó már fentre került, ahogy a második zajszűrő mikrofon és az infraport is (hurrá!).

A hátlap nagy része fémből van, és a felülete matt, így nem gyűjti túlzottan az ujjlenyomatokat. Fent, középen találjuk a főkamerát, alatta pedig van egy kéttónusú LED villanó, és persze az ujjlenyomat-olvasó, ami lehetne kicsit lejjebb is, de nagyobb kézzel azért nem nehéz használni. A kamera egyébként egy kicsit kiáll a házból, de ha rátesszük a vékony tokot, akkor pont egy síkban lesz vele.

Az összeszerelés rendben van, nagyom masszív a telefon, nem recseg-ropog, és jók az illesztések. Fogásra is kellemes, szépen le van mindenhol kerekítve. A dizájn szubjektív, de nekem személy szerint nagyon bejön a mobil, elegáns és letisztult lett a külseje.

Kijelző

Mint már említettem, egy 6 (egész pontosan 5.99) colos megjelenítőt kapunk, ami 18:9-es képaránnyal bír. A technológia IPS, a felbontás pedig Full HD+, vagyis 2160×1080 képpont.

A kijelzővel maximálisan meg lehetünk elégedve. A színei nagyon szépek, a betekintési szögek hibátlanok, és a fényerő is megfelelő. A maximális érték bőven elegendő még komolyabb napsütésben is, és kellőképpen alacsonyra lehet venni, hogy este ne legyen zavaró a szemnek. Természetesen van automata mód, és a kékfény szűrőt is használhatjuk.

A védelemről Gorilla Glass gondoskodik, nem tudni pontosan, hogy melyik verzió, de igazából szinte mindegy is. Én a gyári matt fóliát fent hagytam, ez egy kicsit ront a látványon, de legalább nem gyűjti az ujjlenyomatot és kevésbé tükröződik, ráadásul addig is védi a kijelzőt, amíg veszek rá egy rendes üvegfóliát.

Hardver

A mobilt az elődhöz hasonlóan a Snapdragon 625 hajtja, ami egy korrekt középkategóriás chipset 8 darab Cortex-A53-as processzormaggal és egy Adreno 506 GPU-val. Memória és tárhely tekintetében kétféle kiszerelés van, 3+32 GB és 4+64 GB. Nálunk az előbbi járt, de valószínűleg nincs érezhető sebességbeli különbség a kettő között, a memória pedig bővíthető.

Ez a hardver igazából már szinte mindenre elég, amit egy hétköznapi felhasználó csinál. A rendszer nagyon pörgős, nem akad, az alkalmazások közötti váltás gördülékeny, és a legtöbb komolyabb játék is elfut a mobilon.

Adatkapcsolati téren sem lehet panaszunk, minden fontosabb szabványt megkapunk. Jó hír, hogy ez már nemzetközi modell, így van B20-as LTE (Cat. 4-es sebesség, vagyis 150/50 Mbps). Van továbbá WiFi 802.11b/g/n (2.4 és 5 GHz), Bluetooth 4.2, infraport, FM rádió, és a GPS is remekül működik, gyorsan és pontosan megtalálja a pozíciót.

A hangminőséget rendben találtam, telefonálás közben tiszta a hang mindkét oldalon, és a mono multimédiás hangszóró is egész jól szól a készülék kategóriájához képest.

Szoftver

A Redmi 5 Plus ezen verziója 9.1.2-es Global MIUI-val jön, ami Android 7.1.2-es alapokon fut, és van benne teljes magyar nyelv. Maga a rendszer szerintem brutál jó, rengeteg extrával vértezték fel, ráadásul kifejezetten szép és modern a kinézete. Néhány screenshot:

Nem mennék bele túlzottan a részletekbe, naphosszat lehetne sorolni a remek extra funkciókat, de most csak pár dolgot emelek ki a teljesség igénye nélkül. Ilyen nagy kijelzőnél kifejezetten hasznos, hogy a gyorskapcsolókat és az értesítéseket nem csak fentről lehet lehúzni, hanem a főképernyő bármely részéről. Jó pont, hogy van dupla koppintásos felélesztés, de használhatjuk akár az ujjlenyomat-olvasót is, ami elképesztően gyorsan és pontosan működik. Szinte az érintés pillanatában már azonnal fel is oldott a mobil és használatra kész, mindenféle késleltetés vagy animáció nélkül, egy élmény használni. A 18:9-es (vagy ha úgy tetszik 2:1-es) kijelzőn pedig tök jól lehet két alkalmazást futtatni osztott képernyőn.

A rendszer mint már említettem nagyon gördülékeny, megakadásokat egyáltalán nem tapasztaltam. A frissítések pedig folyamatosan jönnek a mobilra OTA-n keresztül.

Kamera

A hátlapon egyetlen 12 MP-es szenzort találunk f/2.2-es rekeszértékkel és fázisdetekciós autofókusszal, az előlapra pedig egy 5 MP-es kamera került. Semmi felvágós duál kamera vagy kamu portrémód nincs, de ez egyáltalán nem is baj.

A kameraszoftver egyszerű, a főoldalon lehet állítani a vakut és a HDR-t, de további módokat is kapunk: van panoráma, szépítés, éjszakai mód, időzítő, stb. A beállítások között szintén van pár plusz opció, de a komolyabb manuális lehetőségek már kimaradtak (pl. fókusz vagy záridő), ami mondjuk teljesen érhető is ebben az árkategóriában.

A kamera sebessége hozza az elvárható szintet, a fotók viszonylag gyorsan elkészülnek, viszont arra figyelni kell, hogy tartsuk stabilan a kezünket, különben könnyen elmosódhat a kép. Az autofókusz megfelelően működik jó fénynél, egész gyorsan és pontosan teszi a dolgát, rosszabb fényviszonyoknál már lassabban dolgozik.

Az alábbi tesztfotók készültek:

A képek át lettek méretezve, az eredeti fotókat itt találod.

Sajnos az idő nem kedvezett a fotózásnak, elég borús volt, viszont jó fénynél egész korrekt képeket készít a mobil. Belenagyítva persze már előjönnek a hibák, az apróbb részletek elvesznek, de ennyi pénzért ne várjunk többet. Kevés fénynél természetesen gyengébb a végeredmény, már zajosabbak a képek, illetve könnyebben bemozdul a mobil. De nagy gond szerencsére nincs, összességében egy használható kamerát kapunk, ami alkalmas lehet alkalmi fotózásra.

A szelfikamera szintén rendben van, elegendő fénynél egész jó képeket lő, más esetben pedig ott az előlapi segédfény, bár ez egy kicsit szerintem jobban vakít a kelleténél. Videókat akár 4K-ban is rögzíthetünk a hátlapi kamerával, nyilván nem csúcsminőségben, és kapunk time-lapse módot, illetve 120 fps-es lassítást 720p felbontás mellett.

Üzemidő

Most pedig nézzük a készülék fő erősségét, az akkumulátort! Egy viszonylag méretes, 4000 mAh-s telepet kapunk, és ez bőven meg is mutatkozik az üzemidőben. Normál használattal a Redmi 5 Plus lazán kibír 2-3 napot egy töltéssel úgy, hogy ebben 6-7 óra kijelzőidő van. Folyamatos YouTube-videózással pedig 15-16 órát is elmegy a mobil közepes fényerőn.

Ezekkel az eredményekkel a Xiaomi Redmi 5 Plus közel a dupláját hozza üzemidőben egy átlagos telefonnak.

Az USB-C port sajnos kimarad, hagyományos microUSB-t kapunk helyette, de ezt egyáltalán nem mondanám komoly hiányosságnak. A gyári 5V/2A-es adapterrel nagyjából 2.5 óra alatt tölt fel 100%-ra a mobil, ami egyébként nem olyan rossz ekkora aksi mellett.

Összegzés

Már a bemutatókor nagyon megtetszettek a Redmi 5 modellek, és már akkor eldöntöttem, hogy legalább az egyiket ki fogom próbálni. Az elvárásaim nagyok voltak, de még így is felülmúlta a várakozásaimat az általam használt nagyobb kiadás. Szinte hihetetlen, hogy már jóval 50 ezer Ft alatt ilyen telefont lehet venni.

Xiaomi Redmi 5 Plus

Ami leginkább tetszett a mobilban az a gyönyörű, 18:9-es Full HD+ kijelző, illetve a kiemelkedő üzemidő, de más téren sem okozott csalódást. A hardver kellően erős, a szoftver gyors és jól optimalizált, ráadásul teljes körű LTE támogatást kapunk B20-szal a nemzetközi verzió esetében. A kamerát összességében inkább átlagosnak mondanám, de egyáltalán nem rossz, és az USB-C port hiányán kívül más negatívumot nem is igazán tudnék mondani.

A Xiaomi Redmi 5 Plus szerintem maximálisan ajánlott vétel, ha pedig nagynak találod, akkor ott a sima Redmi 5, ami kicsit gyengébb hardvert kapott, és csak HD+ a felbontása, viszont ennek megfelelően még olcsóbb.

Árak

A tesztelt készülék akciósan 179.99 dollárba kerül a Gearbest weboldalán (én is innen rendeltem). Az EU Express szállítás kb. 5 dollár, és így garantáltan vám és áfamentes lesz a csomag. Ezeket összeadva és átszámolva 46.000 Ft-ból kijön a mobil, ami brutálisan jó ár. Ha érdekel, akkor klikk az alábbi linkre:

Ha a sima Redmi 5 érdekel, akkor abból a 2+16 GB-os kiadás van nagyon jó áron, most csak 135.44 dollár, ami áfamentes EU Express szállítással kb. 36.000 Ft-ra jön ki.

Kapcsolódó cikkek:

Neked hogy tetszik a Xiaomi új középkategóriás mobilja?

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Szakos Péter

Informatikus, online marketinges, újságíró, blogger és a Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid