Zsebben hajlik a Sony Xperia Z3?!

4

Az idei év egyik leghangosabb botránya – vagy talán csak műbalhéja – mobilos berkeken belül mindenképpen az iPhone 6 Plus készülékek meghajlásának sorozata, vagy ismertebb nevén a Bendgate volt. Több vásárló panaszkodott amiatt, hogy az ultravékony alumínium házas készülék zsebbe/farzsebbe helyezve kisebb erőkifejtéstől eldeformálódott. Úgy fest, ez a probléma elérte a Sony csúcsmodelljét, az Xperia Z3-at is…

z3-bendgate-2

Az Apple annak idején azzal védekezett, hogy csak néhány esetben fordult elő a probléma, és valószínűleg most is egy egyedülálló történetről van szó. Dave Spedzia a Google+ közösségi oldalon panaszkodott a Z3 meghajlása miatt, az általa közzétett képeket így kommentálta:

Ez történik ha zsebre vágsz egy Xperia Z3-at. Korábban egy Z1-em volt, és állandóan felmérgelt. A képeken az egyik barátom Z3-as készüléke látható, egy másik cimborám Z3 Comapct-jának pedig a hátlapja hasadt meg, normál használat mellett. Következtetés: az Xperia Z telefonok alacsony minőségűek, nem érik meg az árukat, túl sok a baj velük.

Az is kiderül a kommentekből, hogy a balesetet szenvedett Xperia Z3 az illető hátsó zsebében volt, majd vélhetően ráült a készülékre, és így hajlott meg. A mobil egyébként utána is üzemképes maradt.

z3-bendgate-1

Összességében tehát egy teljesen véletlen, egyszeri esetről van szó, és ami azt illeti, a deformáció messze nem olyan mértékű, mint amit az almás gyártó phabletjénél láthattunk. Tapasztalataink szerint a Z3 egy elég stabil, masszív készülék, azaz valószínűleg nem túl könnyen hajlik meg maradandóan. Az illető minden bizonnyal messze nem rendeltetésszerűen használta az egyébként elég drága mobilt.

Mindenesetre nem érdemes a telefonunkon ücsörögni, amikor az a farzsebünkben van, de remélhetőleg ezt a legtöbben eddig is tudták.

AndroidSpin

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid