A Huawei levédetett egy új nevet, ami egy operációs rendszert takar

0

Már több név is felmerült a Huawei operációs rendszerével kapcsolatban, de mivel hivatalos bemutató még nem volt, így egyelőre a sötétben tapogatózunk. Most azonban a gyártó újfent megkavarta kicsit a dolgokat, ugyanis egy újabb elnevezést védettek le Európában, ami egy OS-re vonatkozik.

A Huawei az Európai Unió szellemi jogokkal foglalkozó hivatalánál (EUIPO) bejegyeztette a “Harmony” nevet, és egyértelműen kiderül az iratokból, hogy egy mobil operációs rendszerről van szó.

Korábban az Ark OS-t és az Oak OS-t is levédette a gyártó, ám lehetséges, hogy végül mégsem ezeket, hanem a Harmony-t fogják használni. Persze még mindig a Hongmeng OS a legbiztosabb támpont, ezen a néven folyik a rendszer fejlesztése, ám ez valószínűleg csak Kínában lesz használatos, más piacokon más néven kerülhet majd bevezetésre az új OS.

Persze még az is kérdéses, hogy lesz-e egyáltalán új Huawei rendszer, hiszen a gyártó korábban többször kihangsúlyozta, hogy kiállnak az Android mellett, és amennyiben lesz rá lehetőségük, a jövőben is ezt szeretnék használni. Az USA és a Huawei viszonya enyhülni látszik, és bár még nem teljesen tisztázott a helyzet, úgy tűnik, hogy a kínai gyártó a továbbiakban is hozzáfér majd a Google-féle Androidhoz, így elviekben szükségtelen lenne a saját OS. Viszont már rengeteg energiát beleöltek, így jó eséllyel nem fogják kukázni az egészet, és valamilyen formában mégiscsak megérkezik a Huawei rendszere.

Egyébként augusztus elején lesz egy nagy fejlesztői konferencia, amelyen a Huawei számos szoftveres újítást le fog leplezni. Ekkor debütál az EMUI 10 is, és talán az új Hongmeng/Harmony OS-be is nyerünk majd némi betekintést.

Forrás: LetsGoDigital

 

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid