A Huawei stabilan előzi az Apple-t

0

Kikerültek a harmadik negyedéves eredmények, és ez alapján folytatódik a tendencia, miszerint a Huawei és a Xiaomi hatalmas növekedést produkál, aminek a legnagyobb vesztese a Samsung.

A Strategy Analytics adatai egybevágnak azzal, amit hamarabb már több piackutató is jelzett, és a piaci kereslet valóban csökkenő tendenciát mutat. A tavaly Q3-ban még 393,1 millió okosmobil talált gazdára, idén ugyanebben az időszakban már csak 360 millió készülékre volt igény.

Ez persze nem mindenkit hat meg, hiszen több cég is akad, amelyek ennek ellenére is nagyon jó eredményeket produkáltak. Az egyik a Huawei, aki a legnagyobb növekedést érte el: 51,8 milliós eladási száma 32,5%-os javulást jelent az előző év hasonló időszakához mérten. Ezzel gyakorlatilag könnyedén megelőzte az Apple-t, és kijelenthetjük, hogy stabilan a piac második legnagyobb résztvevőjévé nőtte ki magát.

A Xiaomi is büszke lehet magára, hiszen ebben az időszakban tavaly még csak 27,7 millió mobiljuk talált gazdára, idén pedig már 33 millió. Ez 19,1%-os növekedés, így a folyamatos terjeszkedés gyümölcse beérni látszik.

A Samsung az időszak egyik nagy vesztese, hiszen bár 72,3 millió értékesített mobillal bármelyik vállalat kiegyezne, ám nekik ez 13,3%-os csökkenést jelent a tavalyi harmadik negyedévhez képest. Valamit ki kell találniuk, mert a két kínai gyártó rohamos növekedése egyre aggasztóbb lehet számukra, és folyamatosan vesztik el a vásárlóikat.

Persze jelenleg még ők a piacvezetők, mivel a mobileadások 20%-a az ő nevükhöz fűződik, ami azért nem kis eredmény. Rajtuk kívül még a Huawei (14,4%), az Apple (13%), a Xiaomi (9,2%) és az Oppo (8,7%) fért be a TOP 5-be.

Sajnálatos hír, de az olyan gyártók, mint az LG, a Sony vagy a HTC már abszolút nem tudnak beleszólni a versengésbe, és kérdéses, hogy vissza tudnak-e még térni valaha az élmezőnybe.

Forrás: PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

NapiDroid