Megvan, mikor érkezik az Android 16

0

Az eddig is sejthető volt, hogy a szokásosnál jóval hamarabb érkezik az következő Android verzió, most viszont hivatalosan is megerősítette a Google egyik vezető munkatársa, hogy júniusban tervezik kiadni az Android 16-ot, és állítólag jól halad a fejlesztés, nem várható csúszás.

Sok felhasználó akadt fenn azon, hogy mennyit késik az Android 15 frissítés, ez főként a Samsung telefonokra igaz, a dél-koreai vállalat ugyanis a megszokotthoz képest csak durván fél évvel később, áprilisban tervezi kiadni az aktuális verziót.

Mindeközben a Google jelentősen előre hozta az Android 16-ot, már novemberben kijött az első fejlesztői előzetes, januárban pedig már az első bétát üdvözülhettük. Jelenleg a Beta 2.1-nél jár a fejlesztés, a márciusban érkező Beta 3 pedig már eléri majd a platformstabilitás szintet.

A Pixel tulajdonosok tehát már javában tudják teszteli az Android 16-ot, és ha minden jól megy, akkor júniusban megérkezik majd a kész, stabil kiadás is. A korábbi verziók ehhez képest leghamarabb augusztusban, vagy még később, ősszel jelentek meg.

Mindez azt jelenti, hogy más gyártók is hamarabb frissíthetnek, és a Samsungról is úgy hírlik, hogy az Android 16-ra épülő One UI 8-cal már nem fognak ennyit csúszni, időben jöhet a frissítés.

Via AndroidPolice

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid