
Korábban már beszámoltunk róla, hogy az Android 16-tal jelentősen változhat a rendszer kinézete, és nemrég ki is szivárgott erről néhány előzetes infó. Most pedig végre hivatalosan…
Korábban már beszámoltunk róla, hogy az Android 16-tal jelentősen változhat a rendszer kinézete, és nemrég ki is szivárgott erről néhány előzetes infó. Most pedig végre hivatalosan…
Utoljára az Android 12-nél változott számottevően a rendszer kinézete, és egészen az Android 15-ig nem igazán voltak jelentős vizuális újítások. Az Android 16-tal azonban megint átszabja…
Régebben a Google még havonta közzétette az egyes Android verziók megoszlását, a számok azonban sosem voltak túlzottan lenyűgözők, hiszen rengeteg telefongyártó van, és ezek nem feltétlenül…
Miközben egyes gyártók még az Android 15-öt sem kezdték el kiadni a mobiljaikra, a Google jól halad az Android 16 fejlesztésével, nyár elején érkezik a kész…
A Google a tervek szerint halad az Android 16 fejlesztésével, és most egy nagy mérföldkőhöz érkezett a folyamat. Kiadták a harmadik béta verziót, ami legfőképpen azért…
A Samsung új One UI 7 felülete a Galaxy S25 mobilokkal debütált, de hamarosan számos további Galaxy készülék is megkapja az Android 15-tel együtt. Nézzük, mely…
A legfrissebb hírek szerint a Google egy új funkción dolgozik az Android 16-hoz, ami igazából egy Android 12-es újítás továbbfejlesztése, de a legtöbben mégis az iPhone-ok…
A Google már szeptember elején kiadta az Android 15 kész forráskódját, azonban a frissítések nem indultak meg rögtön, ami elég szokatlan volt. Némi várakozás után most…
Nemrég derült ki, hogy a Samsung a szokásosnál jóval később, csak jövő év elején kezdi el kiadni az Android 15-re épülő One UI 7 frissítést a…
A hónapokon keresztül érkező fejlesztői előzetesek és béta verziók után most végre megjelent a stabil Android 15, gyakorlatilag kész az új rendszer, frissíteni mégsem lehet, legalábbis…