Bár egy kicsit még odébb van az újabb Samsung csúcsmobilok debütálása, már most kiderült a Galaxy S26 Ultra pár jellemzője. A szivárgás szerint lesz néhány újítás, de a egyik fontos összetevőt továbbra sem hajlandó fejleszteni a Samsung.
A Samsung a hírek szerint hasonló irányba fejleszti a Galaxy S26 Ultrát a nemrég megjelent Galaxy Z Fold 7-hez. Vagyis a telefon vékonyabb és könnyebb lesz az elődeinél, viszont az akkumulátor kapacitása változatlan lesz. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a ház vastagsága 8 mm alá csökken, de marad az évek óta használt 5000 mAh-s telep.
Ami viszont fejlődhet, az a töltési sebesség, végre egy 60 W-os megoldást kaphat a telefon a korábbi 45 W helyett. Már ideje volt ennek is, de azért egy kicsit nagyobb aksinak jobban örülnénk.
Korábbi hírek szerint a telefon egy minimálisan nagyobb, 6,9 colos kijelzővel érkezik, ami egy új technológiának köszönhetően sokkal nagyobb fényerőre lesz képes, miközben maga a panel vékonyabb. A kávák tovább vékonyodhatnak, és összességében pár grammal könnyebb is lesz a Galaxy S26 Ultra, mint az elődje.
A dizájn is változhat egy minimálisan, főként a hátlapon, visszatér ugyanis a kamerasziget, ami úgy nézhet majd ki, mint a Galaxy Z Fold 7 esetében.
Kamerák terén is várható fejlődés, egy új szenzort kaphat például a 200 MP-es fő kamera és a 3x telefotó egység is, miközben az 5x periszkópos modul szélesebb rekeszértékkel jön.
Hardveres téren a Snapdragon 8 Elite Gen 2-t kapjuk extrém magas, 4,74 GHz-es órajellel, jó eséllyel minden piacon. Még folyik az Exynos 2600 fejlesztése is, de nem annyira biztatók az ezzel kapcsolatos hírek. A szoftver pedig Android 16-ra épülő One UI 8.5 lesz.
Ezek alapján te mennyire várod az S26 Ultrát?