Állítólag újra menők a Samsung telefonok a fiatalok körében, már nem csak az iPhone számít

0

Nagyon sok helyen elterjedt az a felfogás, hogy a menő gyerekek iPhone-t használnak, míg a többiek Android készüléket. Ez különösen igaz az USA-ban, de más országokban, többek között nálunk is van rá példa. A legnagyobb mobilgyártónak, a Samsungnak is szembesülnie kellett ezzel, annak ellenére, hogy rengeteg fejlesztéssel és széles kínálattal rendelkeznek. Az elmúlt időszakban azonban úgy néz ki, hogy elkezdett változni valami.

“Az iPhone a menő” jelenség még a gyártó hazájában, Dél-Koreában is megfigyelhető volt, ahol a Samsung egyébként szilárd hírnévnek örvend. Most azonban a vállalatnak állítólag sikerült megfordítania ezt a felfogást.

A Samsung uralja a dél-koreai piacot, de nehéz volt meggyőznie a tizenéves, illetve húszas és harmincas éveikben járó ügyfeleit, hogy váltsanak iPhone-ról. Ez a korosztály a Samsung mobiljait „nagybácsi telefonnak” nevezte. Az volt a felfogás, hogy míg az idősebbek Samsung készülékeket birtokoltak, a fiatalabbak elégedettek az iPhone-jaikkal.

Friss dél-koreai jelentések szerint mostanában jól látható változás történt a közösségi médiában, és a fiatalabbak egyre jobban érdeklődnek a Samsung telefonok iránt, köszönhetően azok elegáns, vékony kialakításának és a csúcstechnológiás AI funkcióknak. Az egyik legjobb példa erre a Galaxy Z Fold 7, ami kifejezetten népszerű lett, de akár a Galaxy S25 Edge-et is említhetnénk.

Vannak adatok is, amelyek alátámasztják, hogy a “menő fiatalok” újra megszerették a Samsungot. Egy nemrégiben készült felmérés szerint a 18-29 éves válaszadók 46%-a azt mondta, hogy következő telefonjaként Galaxy készüléket választana, míg egy tavaly készült felmérésben ugyanebből a korcsoportból csak 36% szavazott a Samsungra. A gyártó legutóbbi törekvése, hogy mobiljait karcsúbbá tegye, úgy tűnik, döntő szerepet játszott abban, hogy egyre vonzóbbak a fiatalok számára.

Forrás

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid