Évekkel ezelőtt még divatosak voltak a hajlított kijelzők, mostanra viszont már szinte minden nagy gyártó ráállt a teljesen lapos panelek használatára. Az Apple azonban állítólag jövőre megint felforgatná a piacot a 20. évfordulóra kiadott iPhone-okkal, amelyek megújult dizájnnal érkezhetnek.
Most ősszel számítunk az iPhone 18 Pro modellek bemutatására, amelyek várhatóan nem hoznak forradalmi újításokat a kinézet terén. A velük érkező hajlítható iPhone Fold vagy iPhone Ultra már érdekesebb lesz, az alap iPhone 18 megjelenése pedig átcsúszhat a következő év elejére. Jövőre azonban már az iPhone 20 sorozat lesz soron (a 19-es számot kihagyják), ami 20 évvel követi majd az első generációs iPhone-t (ez 2007-ben jelent meg).
Az iPhone 20 széria (jó eséllyel a Pro modellek) megújult kialakítással jöhetnek több szempontból is, most azonban egész konkrétan a kijelzővel kapcsolatban érkeztek hírek. Az ismert kínai szivárogtató, Digital Chat Station szerint a gyártó visszatérhet az ívelt panelhez, egész konkréten egy mind a négy oldalán ívelt szélű megoldással készülnek. Korábban sok ilyen telefon volt, ezt hívták 2,5D-s kijelzőnek is.
Hasonló megjelenítővel bírtak anno a Galaxy S20 széria tagja, a Huawei P40 Pro vagy a OnePlus 12 is, illetve jó néhány iPhone generáció is volt ilyen előlappal korábban, aztán divatba jöttek a teljesen lapos panelek.
Az iPhone 20 (Pro) esetében a gyártó célja az lehet, hogy az ívelt szélekkel optikailag teljesen eltüntesse a telefon káváit, vagyis úgy néz majd ki elölről, mintha csak egy nagy kijelző lenne, keret nélkül.
Az Apple egyébként az Samsung által kitalált úgynevezett COE (Color Filter on Encapsulation) kijelzőtechnológiát használhatja majd, aminek a lényege, hogy teljesen kihagyják a polarizátor réteget (de továbbra is OLED panelről van szó). Ennek köszönhetően vékonyabb lesz a panel, nagyobb fényerő válik lehetségessé, illetve csökken a fogyasztás is.
A kérdés már csak az, hogy ha az Apple visszahozza az ívelt szélű képernyőt, akkor más gyártók is követni fogják?
