Hivatalos a megújult Samsung Galaxy Z Fold 8

0

A Samsung bemutatta új hajlítható telefonjait, amelyek közül az alap Galaxy Z Fold 8 lett a legérdekesebb, ez ugyanis egy teljesen új, széles kialakítást kapott, ami idén elég divatos (lesz). Nézzük, hogy mit kell tudni róla! (Hazai árak és megjelenés a cikk végén.)

A Galaxy Z Fold 8 tehát nem a tavalyi Z Fold 7 közvetlen folytatása, hanem egy vadonatúj modell, amely széles kialakítású külső képernyővel bír, méreteit tekintve pedig egészen kompakt, de azért nem annyira, mint a Flip mobilok. Kapunk egy 5,5 colos, 10:16 képarányú, 1-120 Hz-es Dinamikus AMOLED 2X külső panelt 1248×1972 képpont felbontással.

 

Kinyitva pedig egy 7,6 colos, 4:3-as, hajlítható, szintén 1-120 Hz-es Dinamikus AMOLED 2X képernyő tárul elénk, ami 1848 x 2448 képpontot mozgat.

A mobil egyik nagy újítása a Flex Titánium technológia, ami egy titánötvözetből készült filmréteg és egy továbbfejlesztett titánlemez kombinálásával teszi tartósabbá a kijelzőt, illetve csökkenti a hajtásnál látható gyűrődést.

A Samsung Galaxy Z Fold 8 kifejezetten karcsú lett, kinyitva mindössze 4,5 mm vékony, összezárva pedig 9,7 mm-es, és megkapta az IP48-as minősítést, vagyis vízálló, és a pornak is ellenáll korlátozottan. Meglehetősen könnyű is a mobil, 201 grammot nyom mérlegre helyezve.

A telefonban szerencsére a Snapdragon 8 Elite Gen 5 processzor dolgozik minden régióban, így nem kell beérnünk az Exynos lapkával, és ehhez betársul 12 vagy 16 GB RAM, illetve 256 GB, 512 GB vagy 1 TB háttértár.

A hátlapra két 50 MP-es kamera került, a fő egység alkalmas 2x nagyításra is, de nyilván nem valódi optikai zoomról van szó. Dedikált telefotó egységet sajnos nem kapunk, a másik kamera egy ultraszéles látószögű modul. A két kijelzőben pedig van egy-egy 10 MP-es szelfikamera.

Az akkumulátor kapacitása 4800 mAh, vagyis a kompakt méretek ellenére egész korrekt, és 45 W-tal tölthető. Kapunk vezeték nélküli töltést is, ami 20 W-tal működik, illetve van fordított vezeték nélküli töltésre is lehetőség.

A csatlakozási lehetőségek között szerepel a GPS, az 5G, a 4G LTE, a Wi-Fi 7, a Bluetooth 6.0, az UWB, az NFC, valamint egy USB Type-C port, amely akár 5 Gbps sebességű USB 3.2 átvitelt is támogat. Oldalt van az ujjlenyomat-olvasó, illetve a sztereó hangszórókról sem kell lemondani. A telefon emellett támogatja a Dolby Atmos, a Quick Share, a Samsung DeX és a Samsung Pay funkciókat is.

A Galaxy Z Fold 8 (társaival együtt) az első olyan Samsung telefon, ami már gyárilag Android 17 alapú One UI 9 rendszerrel érkezik. Természetesen jár rá a szokásos 7 év teljes körű támogatás is, vagyis a nagy verziófrissítéseket is megkapja a mobil hosszú ideig.

Árak és megjelenés Magyarországon

Az új telefonok július 22-én 15.00 órától (vagyis mostantól) előrendelhetők, és augusztus 7-től lesznek ténylegesen is elérhetők.

Íme a hazai árak:

  • Galaxy Z Fold 8 (256 GB): 759 990 Ft
  • Galaxy Z Fold 8 (512 GB): 829 990 Ft
  • Galaxy Z Fold 8 (1 TB): 969 990 Ft

.A többi új telefonról külön cikkben számolunk be.

Forrás: Samsung

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid