Az LG korábbi vezetője megfejtette, hogy miért törik az iPhone Duo kijelzője

0

Az elmúlt időszakban az egyik leginkább felkapott telefonos hír az iPhone Duo megjelenése volt, amelyet sajnos eléggé beárnyékoltak a különös meghibásodások, egész sok felhasználónál napokon, sőt, akár órákon belül elromlott a kijelző. Az LG korábbi kommunikációs vezetője egy meglehetősen vicces megfejtést talált a jelenségre.

A PhoneArena nemrég készített egy interjút Kenneth Honggal, az LG korábbi kommunikációs vezetőjével, amelyben főként a gyártó korábbi felemelkedéséről, majd hanyatlásáról esett szó, de egy kérdés erejéig a nemrég megjelent iPhone Duóra is kitértek.

A meghibásodások kapcsán a következőt mondta:

“Szerintem a válasz az, hogy rosszul hajtják össze a felhasználók.”

Ha esetleg nem lenne ismerő, akkor ez egy utalás az Apple egyik korábbi fiaskójára. A 2010-ben bemutatott iPhone 4-et érintette az “Antennagate” néven elhíresült botrány, aminek az volt a lényege, hogy a telefon megújult dizájnja miatt térerő problémákat tapasztalt sok felhasználó. A gyártó válasza pedig eleinte annyi volt erre, hogy “You’re holding it wrong”, vagyis “Rosszul fogod a telefont”.

Szerencsére azért tanult az akkori esetből az Apple, és most nem teljesen így állnak az iPhone Duo meghibásodó kijelzőihez. A gyártó egyelőre annyit közölt, hogy a telefon fogadtatása nagyon jó, és csak kis számú felhasználót érint a hiba, ha pedig valakinél előjön, akkor annak cserélni fogják. Az mondjuk kérdéses, hogy a valóságban mennyire széles körű a probléma, mert elég sok beszámoló érkezett napokon belül meghalt kijelzőkről, és ez valószínűleg csak töredéke annak, amennyi ténylegesen történt.

Forrás: PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid