Az év elején beszámoltunk arról, hogy a hazai szolgáltatók idén újra árat emelnek, a már szokásossá vált inflációkövető díjkorrekció jegyében. Ez nem légből kapott információ volt,…
Az év elején beszámoltunk arról, hogy a hazai szolgáltatók idén újra árat emelnek, a már szokásossá vált inflációkövető díjkorrekció jegyében. Ez nem légből kapott információ volt,…
Mindössze pár napja indította meg a Samsung az Android 15 frissítéseket a hazájában, Dél-Koreában, most pedig már az európai felhasználók is örülhetnek, több készülékre is elérhetővé…
A Meta bevezeti az úgynevezett “tinédzser fiókokat” a Facebookon és a Messengeren belül is, ami a fiatalokat hivatott megvédeni. A 16 év alatti felhasználókat jelentősen lekorlátozzák,…
Nemrég hosszas várakozás után végre megindította a Samsung az Android 15 (One UI 7) frissítéseket, kezdve a Galaxy S24 modellekkel, most azonban az is kiderült, hogy…
Nagyjából 7 hónappal az Android 15 megjelenése után a Samsung is elkészült a frissítéssel, így vége a hosszú várakozásnak. Persze nem egy nap alatt fog lezajlani…
A Galaxy S20 széria már nem kap friss Android verziókat, és biztonsági javításokat is csak ritkábban, mint az újabb modellek, de most érkezett egy frissítés az…
A Sony telefonok piaci részesedése elég alacsony szinten mozog az elmúlt években, ennek ellenére a gyártó nem adja fel, és idén is készülnek egy új csúcsmodellel,…
Végre hazánkban is elkezdték élesíteni a Meta AI nevű mesterséges intelligenciát a Messenger alkalmazáson belül, de egyelőre elég korlátozottan használható. A Meta AI, ahogy a neve…
A Meta vezérigazgatója, Mark Zuckerberg még az év elején bejelentette, hogy a Facebook visszatér az eredeti törekvéseihez, vagyis ahhoz, hogy fenntarthassuk a kapcsolatot a barátokkal, ismerősökkel,…
Miközben egyes gyártók még az Android 15-öt sem kezdték el kiadni a mobiljaikra, a Google jól halad az Android 16 fejlesztésével, nyár elején érkezik a kész…