A Xiaomi várhatóan október 20-án mutatja be a 15 és 15 Pro modelleket, amelyekben már a friss Snapdragon 8 Gen 4 teljesít majd szolgálatot, és most…
A Xiaomi várhatóan október 20-án mutatja be a 15 és 15 Pro modelleket, amelyekben már a friss Snapdragon 8 Gen 4 teljesít majd szolgálatot, és most…
Kijött a GSMArena aktuális, múlt hétre vonatkozó keresési toplistája, és megint alaposan felborult a sorrend, köszönhetően az új Redmi Note 14 telefonoknak. Nem is olyan régen…
Idén eléggé rendhagyóan indul az Android 15 karrierje, ugyanis a Google már szeptember elején kiadta a rendszert, egész pontosan a nyílt forráskódú AOSP verziót, de azóta…
Októberben mutatják be az első Dimensity 9400 processzorral szerelt okostelefont, és egy frissen kiszivárgott eredmény alapján a készülék bitang erős lesz, az előzetes tesztek során 3 millió…
A Redmi Note 14 Pro és Pro+ készülékek mellett megérkezett a széria alap modellje is, a Redmi Note 14 5G, ami korrekt középkategóriás jellemzőket kínál kifejezetten kedvező áron.…
Az elődjéhez képest nagyobb kijelzővel és akkuval, illetve jóval erősebb hardverrel érkezett meg a Samsung Galaxy S24 FE, ami Magyarországon is megjelent 300 ezer Ft-os indulóáron. A Samsung…
Friss iparági pletykák szerint a Qualcomm hatalmas felvásárlást fontolgat, a mobilos chipóriás bekebelezné az egyre nagyobb bajban lévő Intelt. A Qualcomm és az Intel már évek…
Eddig is lehetett tudni, hogy a Vodafone új néven, ONE-ként folytatja tovább Magyarországon, most viszont kaptunk pár hivatalos részletet az átállással kapcsolatban. A tulajdonos 4iG Nyrt.…
A YouTube igyekszik minél több felhasználót a reklámmentes Premium előfizetés felé terelni, és ennek az egyik legjobb módja, hogy növelik a hirdetések számát. Most újabb lépést…
Az iPhone 16 modellek bemutatója finoman szólva is egy kicsit unalmas volt, ugyanis a szokásosnál is kevesebb újítást tudott felmutatni az Apple. Az egyik leginkább említésre…