Ezek a Xiaomi, Redmi és POCO telefonok nem kapnak több frissítést (2024. szeptember)

0

Mint a legtöbb gyártónak, a Xiaominak is van egy listája arról, hogy mely készülékeiknek ért véget a támogatása. Nyilván ez időről-időre frissül, de most igyekszünk bemutatni az aktuális állapotot, vagyis hogy mely telefonok és tabletek tulajdonosainak nem érdemes már semmilyen frissítésre várni.

Nemrég frissítette az úgynevezett EOL (End of Life) listát a Xiaomi, ezen azok a modellek szerepelnek, amelyekre már nagy Android verziófrissítések és kisebb biztonsági javítások sem készülnek, vagyis elavultnak tekinthetők, és így ajánlott a cseréjük.

A lista a kezdetektől tartalmazza az elavulttá nyilvánított telefonokat és tableteket, de nyilván minket főként a későbbi modellek érdekelnek, amelyeknek az elmúlt időszakban ért véget a támogatása. Nézzük, melyek ezek!

Xiaomi

  • Gyakorlatilag megszűnt az összes Mi 10-es modell támogatása, beleértve a Pro, az Ultra és a T jelű változatokat (Mi 10T és Mi 10T Pro), illetve erre a sorsra jutottak a Mi 11 Lite készülékek is.
  • A Mi MAX széria már véget ért egy ideje, így nem meglepő, hogy ezek is szerepelnek a listán, az utolsó modellel, a Mi MAX 3-mal bezárólag.
  • A Mi MIX modellek közül már szintén kifutott a legtöbb, a MIX 3 és a MIX 4 is.
  • Az Android One sorozatot is lezárta már a Xiaomi, és az ide tartozó A jelű modellek mindegyike is kifutott már (Mi A2, Mi A2 Lite és a Mi A3 is).
  • A Mi Pad tabletek esetében egészen a Mi Pad 4-ig teljesen megszűnt a támogatás, illetve a Pad 5 Pro kínai verziója is rajta van a listán (a Global verziós Pad 5 egyelőre még nem).

Redmi

Elég sok telefon jelent meg a Redmi márka alatt, főleg az elmúlt időszakban, és kicsit már nehéz is követni őket, de ezért próbálkozzunk meg vele.

  • Az alap modellekből a Redmi 9, 9A és 9C már nem támogatott, illetve természetesen az ezeknél korábbi kiadások.
  • A Redmi Note sorozat esetében pedig legutóbb a Redmi Note 10 modellek (Note 10, Note 10 5G, Note 10 Pro, Note 10 Pro Max) kerültek fel a listára, tehát ezekre sem lesz már frissítés.
  • A K jelű modellek nálunk más néven szoktak megjelenni, de ezekből már nem kap frissítést a K30-as sorozat és a K40 sem.
  • Említést érdemelhet még a különc Redmi GO, ami már nem mai modell, így nem meglepő, hogy nem jönnek rá frissítések.

POCO

  • Nem frissül már a POCO F1, az F2 Pro, illetve az F3 sem. Az F3 GT indiai kiadása is ott van a listán, így jó eséllyel az európai modellekre sem lesz már sok frissítés.
  • Szintén nem támogatott a POCO X2, az X3 és az X3 NFC, valamint az X3 Pro bizonyos régiós modelljei.
  • Az M jelű olcsóbb telefonok közül utoljára az M3 és az M3 Pro került fel a listára, vagyis ezekre sem jön már update.

Megjegyzés: a támogatás minden telefonnál régiónként eltérhet, így a felsorolás inkább csak iránymutatásnak jó, illetve biztosan van olyan modell, amit kihagytunk, de igyekeztünk azért a fontosabbakat összegyűjteni.

Forrás: Xiaomi

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid