Lecseréli a Google a Samsungot, más gyártja majd a Pixel telefonok hardverét

0

A Google 2021-ben váltott a saját Tensor processzoraira, és azóta is a Samsunggal működnek együtt, a dél-koreai gyártó besegít a fejlesztésbe, és a gyártást is ők végzik, Úgy tűnik azonban, hogy nem teljesen elégedett a keresőóriás ezekkel a hardverekkel, ugyanis jövőre gyártót válthatnak.

Az év vége felé érkező Pixel 9 mobilokban Tensor G4 teljesít majd szolgálatot, ami állítólag nem hoz túl sok előrelépést, és ezt még a Samsung fogja gyártani. Jövőre viszont érkezik a Tensor G5, ami az AndroidAuthority jelentése szerint már a TSMC műhelyeiben készül.

Pixel 9 mobilok

A Samsung hardvereivel voltak melegedése és energiahatékonysági aggályok az elmúlt időszakban, és a Tensor lapkák sem voltak eddig túlzottan kiemelkedők, kicsi elmaradtak az élvonaltól. Talán emiatt, vagy az is lehet, hogy más okból, de a Google jövőre partnert válthat, aminek már meg is vannak az első jelei. Egy mobilos lapkakészlet kifejlesztése hosszú folyamat, éppen ezért már folyamatban van a 2025-ben érkező Tensor G5 tesztelése, és a próba darabok nem a Samsungtól, hanem a TSMC-től érkeznek.

Nagyon úgy néz ki tehát, hogy a jövőre megjelenő Pixel 10 mobilok kapják meg a teljesen új hardvert, ami remélhetőleg sokkal inkább méltó lesz egy zászlóshajó mobilhoz, mint az eddigiek.

Forrás

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid