Megváltozik az APK fájlok telepítése Androidon, 24 órás várakozási időt vezet be a Google

0

Sokan azért szerettük az Androidot már a kezdetektől, mivel egy könnyen testreszabható, nyílt rendszerről volt szó, ami sok szempontból a kezünkbe helyezte az irányítást, nem voltak értelmetlen és fölösleges korlátozások. Azóta ez némileg változott, a Google folyamatosan nehezíti például az APK fájlok telepítését, most pedig úgy néz ki, hogy gyökeres változások jönnek, jelentősen bonyolultabb lesz a folyamat.

A Google egy új, 4 lépcsős folyamatot vezet be, ami szükséges lesz ahhoz, hogy külsős APK fájlokat telepítsünk szeretett Android készülékünkre. A legjelentősebb változás, hogy 24 órát kell majd várni a telepítés engedélyezésére, de akadnak más újítások is.

Ami eddig is szükséges volt, és nem változik, hogy engedélyezni kell a fejlesztői módot a telefonon. Ehhez a Beállítások menüben alulra kell görgetni, majd az eszköz névjegye részben, a szoftveres információk alatt, a build számot többször egymás után megérintve lehet aktiválni. Ezután pedig jönnek majd az újabb lépések, amiket a Google hamarosan bevezet.

  1. Először is, egy felugró ablakban meg kell erősíteni, hogy saját akaratunkból szeretnénk APK fájlt telepíteni a készülékre, nem külső utasításra. Ez leginkább a csalások ellen irányul, ha esetleg mondjuk más próbálna rávenni minket kétes programok telepítésére.
  2. Utána újra kell indítani a készüléket, és azonosítani magunkat például ujjlenyomattal vagy arcfelismeréssel. Itt a cél elvileg az, hogy ha telefonon keresztül beszélünk egy csalóval, akkor meg kelljen szakítani a hívást, így csökkentve annak az esélyét, hogy rászedjenek minket.
  3. A harmadik pont a legérdekesebb, ugyanis ha megvolt az újraindítás, akkor sem tudjuk még egyből telepíteni az APK fájlunkat, hanem jön egy 24 órás várakozási idő. Elvileg ez is a csalások ellen irányul, ugyanis sokszor sürgetve próbálnak rávenni minket valamire, így viszont mindenképpen ki kell várni az egy napot.
  4. Na és ha megvagyunk minden eddigi lépéssel, akkor végre engedélyezni tudjuk az APK telepítést, és itt két opció áll rendelkezésre. Lehet ideiglenesen, csak 7 napra, ami után később újraindul a folyamat, ha megint szükségünk lenne rá, vagy pedig véglegesen. Amennyiben az utóbbit választjuk, a későbbi APK telepítések már egyszerűbbek, nem kell ezeken újra végigmenni.

Az új korlátozásokat augusztustól vezeti be a Google. Az viszont egyelőre nem tiszta, hogy mely Android verziókra lesznek érvényesek.

Összességében elmondható, hogy alapvetően logikusak ezek a lépések, amennyiben az a cél, hogy a hozzá nem értő felhasználókat védjék. Viszont ezzel már kifejezetten bonyolult és időigényes lesz a külsős APK fájlok telepítése. A 24 órás várakozási idő különösen zavaró lehet, hiszen ha valaki saját szándékából szeretne telepíteni valamit, akkor azt általában azonnal szeretné, nem egy nap múlva.

Via AndroidAuthority

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid