A Poco F6 a Snapdragon 8s Gen 3 chippel, a Sony szenzoros kamerával és a 90 wattos gyorstöltéssel már megjelenésekor is kimagaslott a mezőnyből. Két évvel később a HyperOS 3 és az Android 16 frissítés új életet lehelt a hardverbe. A 12 GB RAM és az 512 GB tárhely mellé immár a magyar nyelvet is támogató Xiaomi HyperAI társul. Miközben a konkurensek még a csúcskategóriában is gyakran megelégszenek 8 bites kijelzőkkel, a Poco 12 bites CrystalRes AMOLED panelt kínál, amely a körülbelül 110 ezer forintos, kuponnal elérhető árral együtt különösen vonzó ajánlattá teszi a készüléket. Lássuk, mit tud a gyakorlatban ez a szoftveresen és árban is beérett erőgép!
Bevezetés – A flagship killer nem halt meg, csak átalakult
A Poco F-széria mindig is a kompromisszummentes erőről és a kiváló ár-érték arányról szólt. Amikor a Poco F6 2024 májusában debütált, azonnal egyértelművé vált, hogy a márka nem kötött kompromisszumot a nyers erő terén, olyan számítási kapacitást hozott el a középkategóriába, amit korábban csak a méregdrága zászlóshajók tudtak.
Bár az F-sorozatnak azóta vannak frissebb tagjai, a szoftveres támogatás gondoskodik róla, hogy az F6 ne érezze magát elavultnak. Bár a dobozból HyperOS 1-gyel és Android 14-gyel kerül elő, a frissítési folyamat azonnal elérhetővé teszi a legújabb HyperOS 3.0.5.0 verziót és az Android 16 rendszert, ami új életet lehel a 2024-es hardverbe.

Doboz és tartozékok – Nincs meglepetés, de hiány sincs
Míg a legtöbb gyártó ma már csak egy vékonyka adatkábelt dob a telefon mellé, itt a 90 wattos gyorstöltő fej és a hozzá tartozó kábel is a csomag része. Külön öröm, hogy a kijelzőre gyárilag felrakott, jó minőségű védőfólia mellett egy igényes, POCO feliratos szilikon tok is jár a készülékhez. Ez a fajta figyelem 2026-ban már-már luxusnak hat, hiszen így a telefont az első perctől teljes biztonságban és teljes sebességgel használhatjuk, plusz kiadások nélkül.

Külső megjelenés és ergonómia – Nem prémium, de nem is akar az lenni
Az F6 dizájnja szakít a korábbi generációk néha hivalkodó, “gamer” stílusával, és egy sokkal letisztultabb, elegánsabb irányt mutat. A készülék hátlapja és kerete minőségi polikarbonátból készült, ami első hallásra visszalépésnek tűnhet a titán, az alumínium vagy az üveg kombinációkhoz képest, de a gyakorlatban hatalmas előnyt jelent: a telefon tömege mindössze 179 gramm.

Ez a könnyedség a 6,67 hüvelykes kijelzőméret mellett rendkívül kényelmes használatot biztosít, nem húzza le a zsebet és hosszú távú böngészés vagy játék során sem fárasztja el a csuklót.

A hátlap finom csillogása és a „Singularity” kameradizájn modern hatást kelt. A két nagyméretű kameralencse és a kör alakú vaku háromszög elrendezése karakteres arcot ad az eszköznek.

A készülékház vastagsága csupán 7,8 mm, ami a lekerekített élekkel kombinálva kiváló fogást eredményez. Az előlapot a Corning Gorilla Glass Victus védi, ami még mindig az egyik legellenállóbb üvegmegoldás a karcok és a véletlen leejtések ellen. Az IP64-es védelem pedig amolyan kötelező kör: a port és a ráfröccsenő vizet még bírja, de a Balatont azért továbbra se vele akarjuk átúszni.
Kijelző-gate – Amikor a középkategória fényesebben ragyog, mint a zászlóshajók
A megjelenítő a Poco F6 egyik legerősebb pontja. A 6,67 hüvelykes Flow AMOLED panel 1.5K felbontással (2712 x 1220 képpont) rendelkezik, ami az arany középutat jelenti a Full HD+ és a QHD+ között. A 446 PPI-s pixelsűrűség pedig kimagaslóan részletgazdag megjelenítést biztosít, így a tartalmak tűélesek és finom átmenetekkel jelennek meg.

A technikai paraméterek a csúcskategóriát idézik:
- Fényerő: A panel tipikus fényereje 500 nit, de napfény alatt (HBM mód) képes 1200 nitre, csúcsértéke pedig eléri a 2400 nitet, így közvetlen napfényben is tökéletesen olvasható marad.
- Szemvédelem és sebesség: A panel 1920 Hz-es PWM szabályozással védi a szemet a villogástól alacsony fényerőnél. A 120 Hz-es képfrissítés mellé pedig Game Turbo módban akár 2160 Hz-es azonnali érintési mintavételezés társul, ami brutális reakcióidőt tesz lehetővé a játékosok számára.
- Színmegjelenítés: A 12-bites színmélység 68,7 milliárd árnyalat megjelenítését teszi lehetővé, ami a 100%-os DCI-P3 színtérlefedettséggel párosulva professzionális vizuális élményt nyújt.
Ébresztő Samsung! Míg a Poco (Xiaomi) már a középkategóriában is valódi 12-bites panelt kínál, a maga 68,7 milliárd színével, addig a legújabb Samsung S26 Ultra botrányos módon csak egy 8-bites panelt kapott. Ez natívan mindössze 16,7 millió színre képes, és csak szoftveres trükközéssel (FRC) próbálja szimulálni a magasabb tartományt. A Poco F6 már két évvel ezelőtt is töredékáron kínál technológiailag fejlettebb, gazdagabb vizuális élményt és simább színátmeneteket.
Hardver és teljesítmény – Nyers erő, kontrollált hőfokok
A Snapdragon 8s Gen 3 chip a Qualcomm „arany középútja”: a prémium kategória erejét hozza el elérhetőbb áron. Bár papíron a sima 8 Gen 3 alatt foglal helyet, a mindennapi használat során – legyen szó 4K vágásról, multitaskingról vagy játékról – ez a különbség észrevehetetlen. A rendszer villámgyors, amit a HyperOS 3 optimalizálása csak tovább fokoz.
A mérési eredmények magukért beszélnek: az AnTuTu V11-en elért 1 726 572 pont tekintélyt parancsoló. Külön dicséretet érdemel a hőmenedzsment: a teszt végén mért 42,9°C kifejezetten baráti, a telefon még intenzív számítások közben sem válik kellemetlenné. A Geekbench 6 eredmények (egymagos: 1832, többmagos: 4780) is igazolják, hogy bőven van tartalék a készülékben a következő évekre.
A grafikus stabilitást a 3DMark Wild Life Extreme stresszteszttel tettük próbára. A 20 körös nyúzás alatt a legjobb eredmény 3169 pont volt, és a telefon 81,5%-os stabilitással ment végig a pályán. Bár a belső hőmérséklet a teszt végére 49°C-ig kúszott fel, a készülék háza csak kellemesen átmelegedett, nem vált forróvá.
Míg a korábbi Poco generációk hajlamosak voltak túlhevülés miatt megszakítani a mérést, az F6 magabiztosan, hiba nélkül teljesítette a feladatot. Ez komoly előrelépés: a throttling (teljesítmény-visszafogás) mértéke minimális, így a játékosok hosszú távon is egyenletes teljesítményre számíthatnak.
Szoftver – HyperOS 3, sok AI, rengeteg kéretlen, de eltávolítható app
A tesztpéldány HyperOS 1.0.2.0-val és Android 14-gyel érkezett, az első frissítés viszont azonnal felkínálta a HyperOS 3.0.5.0-t, amely már Android 16 alapokra épül, 2026. februári biztonsági csomaggal. Ez a tempó figyelemre méltó: az Android 16 jóval azelőtt megérkezett az F6-ra, hogy több drágább konkurens egyáltalán megkapta volna.
A Xiaomi ígérete szerint a Poco F6 három nagy rendszerfrissítést és négy év biztonsági támogatást kap, így az Android 17 is várható. Ez ebben az ársávban kifejezetten erős vállalás.
A HyperOS 3 felülete nem változott radikálisan, viszont érezhetően gyorsabb és gördülékenyebb lett. Újdonság a HyperIsland, amely a kamera körüli területet használja dinamikus értesítések megjelenítésére – zenelejátszás, töltés, hívások, időzítők formájában. Nem forradalmi, de praktikus és jól illeszkedik a rendszerbe.
Az ökoszisztéma is erős: Xiaomi Share, hívásszinkronizálás, közös vágólap és eszközök közti feladatfolytatás is rendelkezésre áll, ami több Xiaomi-eszköz esetén tényleg jól működik.
A negatív oldal viszont nem változott. A telefon kifejezetten sok előre telepített alkalmazással érkezik: a Xiaomi és Google appok duplikációja mellé kilenc játék, valamint több külső alkalmazás (pl. TikTok, Facebook, Booking) is bekerült. Az első lépések egyike gyakorlatilag az applista kitakarítása.
Szintén ismerős probléma a HyperOS agresszív háttérkezelése: az értesítések késhetnek, ha a felhasználó nem állítja be manuálisan az érintett alkalmazásokat. Ez nem új jelenség, de továbbra is odafigyelést igényel.
Jó reggelt Samsung! – Magyar nyelvű mesterséges intelligencia: Xiaomi HyperAI
A Xiaomi a HyperOS 3-mal egy elegáns mozdulattal beelőzte a piacot: a HyperAI immár teljes körű, natív magyar nyelvű támogatást kapott. Ez egy komoly fricska a Samsungnak, hiszen itt a rendszer valóban anyanyelvünkön érti a kéréseinket.
A HyperAI menüpont alatt számos MI-alapú funkció érhető el: szövegírás és -összefoglalás, hangfelismerés, valós idejű tolmácsolás, kétnyelvű feliratozás és természetes nyelvű keresés. Ezek közül több valóban hasznos – különösen a tolmács és a beszédfelismerés –, nem csak marketingelem.
Kamera – Az ultraszéles a gyenge láncszem
Két kamera dolgozik a hátlapon: a főkamera mögött egy Sony IMX882 50 megapixeles szenzor ül f/1,6-os blendével és optikai képstabilizátorral, az ultraszéles egység mögött pedig egy Sony IMX355 8 megapixeles érzékelő f/2,2-es blendével. Az előlapi kamera 16 megapixeles.
A főkamera nappal meggyőző. A bokeh módban készült szobros képen jól látszik, hogy az élesség-mélység kezelés természetes: az előtéri bronzszobor szakállának és kabátgombjainak apró részletei tisztán kivehetők, a háttér pedig fokozatosan mosódik el, nem hirtelen vágódik ketté a kép.
A tacskós képeken szintén jól teljesít – a fekete szőrzet részletezettsége kiemelkedő, a fehér falon sem égnek ki a csúcsfények, a kontraszt és a fehéregyensúly rendben van.
A zoom képeken a 5×-ös nagyítás még elfogadható: az óramutató állása kivehető, az építészeti részletek megmaradnak, bár a képélesség már nem az igazi.
A 10x-es zoom viszont egyértelműen megmutatja a határát – ez tisztán digitális nagyítás, és az eredmény ennek megfelelő: az egész kép festett hatású, a finom részletek elmosódnak. Alkalmi rögzítésre megteszi, de ne legyenek illúziók.
Az ultraszéles a szokásos történet. A teljes felbontású képen jól látszik a különbség a főkamerához képest: a kutyákon és a fűszálak között egyaránt több a zaj, a színek fakóbbak, az élesség összességében gyengébb. Látószöge kellemes, tájkép vagy csoportkép esetén hasznos, de részletgazdag képeket ne várjunk tőle. Sötétben pedig érdemes inkább el sem indítani.
Videóban a főkamera 4K 60 fps-ig rögzít, az ultraszélesre 1080p/30 fps a maximum, és felvétel közben átváltani sem lehet rá – ez a Xiaomi-kameraszoftver régi, bosszantó korlátja, ami sajnos az F6-on sem tűnt el.
A képek teljes méretben itt láthatók.
Akkumulátor és töltés – Nincs ok panaszra
Az 5000 mAh-s akkumulátor vegyes, mindennapi használat mellett kényelmesen hozza a kétnapos üzemidőt. A saját mérésünk során 32 óra 3 perc használat után még 20%-on állt a készülék, a rendszer pedig további 5 óra 15 percet becsült – ez kifejezetten erős eredmény.
A 90 wattos gyorstöltés továbbra is az egyik nagy előny: egy teljesen lemerült telefon nagyjából fél óra alatt feltölthető. Más gyártók adaptereivel PD 3.0-s gyorstöltés is működik.
Vezeték nélküli töltés nincs, ami ebben a kategóriában nem meglepő, de érdemes előre számolni vele. Az USB-C csatlakozó viszont csak USB 2.0-s sebességet kínál, ami nem kiemelkedő, de ebben az ársávban továbbra is megszokott kompromisszum.
Adatkapcsolat és multimédia
A hazai 4G és 5G hálózatokon stabilan teljesített a készülék, a hívásminőség végig jó volt. A virtuális közelségérzékelő is megbízhatóan működött, hívás közben nem tapasztaltunk véletlen érintéseket.
A Wi-Fi 6 támogatás adott, a sebességgel nincs probléma, az NFC és az infraport is rendelkezésre áll – utóbbi akár távirányítóként is használható. Fontos hiányosság viszont az eSIM-támogatás teljes hiánya – aki erre számít, az nézzen más irányba. A Widevine L1 tanúsítvány szintén megvan, így a Netflix és más streaming szolgáltatások HD, illetve Full HD felbontásban futnak.
A sztereó hangszórók az elvárható szintet hozzák: kellően hangosak, de mélyhangokban visszafogottak – ez inkább korrekt, mint kiemelkedő hangzás.
Összegzés – Megéri-e a Poco F6?
A Poco F6 a megjelenése után két évvel sem kopott ki a mezőnyből – sőt, a HyperOS 3 és az Android 16 frissítéssel kifejezetten aktuális készülék maradt. A Snapdragon 8s Gen 3 teljesítménye a mai napig bőven elegendő, a 12 bites AMOLED kijelző a kategóriában kimondottan erős, az akkumulátoros üzemidő pedig egyértelműen az átlag fölött van. Mindezt olyan áron kínálja, ahol a konkurensek többsége még jóval visszafogottabb hardvert ad.

Természetesen nem hibátlan. Az ultraszéles kamera a szokásos kompromisszum, az USB 2.0-s csatlakozó és az eSIM hiánya pedig olyan pontok, ahol látszik a költségoptimalizálás. A HyperOS értesítéskezelése és a sok előre telepített alkalmazás szintén igényel némi kézi beállítást, ha valaki ki akarja hozni a maximumot a rendszerből. Ha ezekkel együtt lehet élni, akkor a Poco F6 nagyon jó ár-érték arányú választás a piacon. A GShopper kínálatában a gshopperpocof6 kuponkóddal 111 111 forint körüli áron különösen erős ajánlat.
Pozitívumok:
- Snapdragon 8s Gen 3 – erős, hosszabb távon is elegendő teljesítmény
- 12 bites, 120 Hz-es AMOLED kijelző – kategórián belül kiemelkedő
- 90 wattos gyorstöltés, kb. fél órás töltési idő
- Kiemelkedő üzemidő
- HyperOS 3 + Android 16, több éves frissítési ígéret
- Használható, magyarul is működő AI-funkciók
- Töltőfej és tok a dobozban
Negatívumok:
- Gyenge ultraszéles kamera, főleg gyenge fényben
- Nincs eSIM-támogatás
- USB-C csak USB 2.0-s sebességgel
- Nincs vezeték nélküli töltés
- Sok előre telepített alkalmazás
- Értesítések késhetnek megfelelő beállítás nélkül
Hol és mennyiért?
A Poco F6 (12 GB RAM / 512 GB tárhely) a GShopper kínálatából rendelhető. A gshopperpocof6 kuponkóddal jelenleg 322 dollárért, azaz körülbelül 107 525 forintért vásárolható meg.
- Frissítés: A POCO F6 jelenleg nem elérhető a GShopper kínálatában. Helyette két alternatíva jöhet szóba.
Az egyik a frissebb POCO F7 Pro (12 GB RAM / 256 GB tárhely), amely a GPPOCOF7PRO50 kuponkóddal 465 dollárért (kb. 153 000 Ft) rendelhető:
Ha viszont árban közelebb maradnál az F6-hoz, akkor a POCO X7 Pro (8 GB RAM / 256 GB tárhely) lehet jobb választás, amely a gshopper50 kuponnal 329 dollárért, azaz körülbelül 108 500 Ft-ért érhető el:
NapiDroid.hu














