Már javában zajlanak a One UI 7 frissítések, miközben a Samsung a háttérben az Android 16-ra épülő One UI 8-on dolgozik. Az új felületről egyelőre keveset tudunk, de nemrég kiderült, hogy a gyártó növelni fogja a RAM Plus funkció felső limitjét, vagyis több virtuális memóriát lehet majd a készülékeknél bekapcsolni.
A Samsung még 2021-ben vezette be a RAM Plus funkciót, ami lehetővé teszi, hogy a háttértárból valamennyit lecsípjen a rendszer, és azt virtuális memóriaként hozzáadja a készülék fizikai RAM-jához. Nyilván a kettő nem egyenértékű, mivel a belső térhely nem biztosítja ugyanazt a sebességet, de így is lehet némi pozitív hatása, ha több alkalmazást szeretnénk megnyitva tartani a háttérben.
Eredetileg maximum 8 GB virtuális memóriát lehetett bekapcsolni a Samsung eszközökön (vagy ha kevesebb az alap fizikai RAM, akkor annyit), nemrég azonban felbukkant az Android 16-re épülő One UI 8 egy korai verziója, amelyben már ennél többre is van lehetőségünk.
A szoftvert egy 12 GB RAM-mal szerelt Galaxy Z Flip 6-ra telepítették, és akár 12 GB virtuális memória hozzáadását is lehetővé teszi. Azt egyelőre nem tudni, hogy más modellek esetében is ez lesz-e a maximum, nem kizárt, hogy egy 16 GB fizikai RAM-mal rendelkező készüléknél további 16 GB-os is hozzá lehet majd adni.
A One UI 8 a Samsung nyáron megjelenő hajlítható telefonjain, vagyis a Z Fold 7-en és a Z Flip 7-en debütál, utána pedig számos korábbi modell is megkapja frissítésként. A rendszer egyébként a One UI 7-hez képest állítólag már nem hoz nagy vizuális újításokat, hiszen amúgy is csak néhány hónap lesz a kiadásuk között. Sokkal inkább a Galaxy S26 modellekkel érkező One UI 8.5 lehet egy nagyobb ugrás, ami egyébként már szintén készül.
Forrás: Sammobile
