A Honor beintett az Apple-nek, nem is akárhogy

1

Tegnap mutatkozott be a Honor V10, ami egy igazán ütős csúcsmobil lett nagyon kedvező árcédulával. Nem mellesleg egyúttal beintettek az Apple-nek is, ugyanis lemásolták az iPhone X néhány egyedi funkcióját.

A bemutatón egy olyan fejlesztésről rántotta le a leplet a kínai gyártó, amely kísértetiesen hasonlít a Face ID-re. Az iPhone X-hez hasonlóan itt is a szokásosnál több szenzor található meg a kijelző fölött, amelyek segítségével lehetségessé válik a szupergyors 3D-s arcfelismerés. A Honor szerint az ő megoldásuk 10-szer pontosabb, mint az Apple-é, ugyanis 30 ezer helyett 300 ezer pontot rögzít az arcon.

A kínai vállalat ráadásul előállt a saját Animoji verziójával, ami állítólag jobb lett, mint az Apple megoldása.

Itt más karaktereket kapunk, amelyek jobban lekövetik a mimikát, és még azt is átveszik, ha mondjuk kinyújtod a nyelved. Az iPhone X esetében itt már megáll a tudomány, amit természetesen ki is emeltek a Honor sajtótájékoztatóján.

Az új fejlesztés a Honor V10-be sajnos még nem került bele, de a következő Huawei vagy Honor csúcsmobilban bizonyára már jelen lesz.

Forrás: Winfuture

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid