Pontosan 15 évvel ezelőtt, 2011. szeptember 1-jén mutatta be a Samsung az első Galaxy Note telefont a berlini IFA kiállításon. A készülék akkoriban igen furcsának számított: túl nagy volt egy átlagos mobilhoz képest, ahhoz viszont túl kicsi, hogy táblagépnek lehessen nevezni. A Samsung azonban valami olyat indított el vele, ami később az egész okostelefon-piacot megváltoztatta.
Ma már teljesen természetesnek vesszük a 6,7 vagy akár 6,9 colos kijelzővel szerelt telefonokat, de 2011-ben egészen más volt a helyzet. Az első Galaxy Note modell 5,3 colos panelje akkor hatalmasnak számított, és sokan egyáltalán nem hitték, hogy ekkora telefonok valaha széles körben elterjedhetnek.
Érdemes visszagondolni arra, milyen mobilok voltak népszerűek 15 évvel ezelőtt. Az iPhone 4S például mindössze 3,5 colos kijelzővel bírt, de még a 2011 elején bemutatott Galaxy S2 is csak 4,3 colos volt, ami akkoriban már nagynak számított.
Ebben a környezetben érkezett meg a Galaxy Note a maga 5,3 colos HD Super AMOLED kijelzőjével. A készülék első ránézésre hatalmas volt, és sokan viccelődtek is azon, hogy telefonként hogyan lehet majd egyáltalán használni.
A Samsung azonban pontosan ráérzett arra, hogy a felhasználók egyre több mindent csinálnak a mobiljukon. Interneteznek, videókat néznek, játszanak, e-maileket írnak és egyre több munkát is a telefonjukon végeznek. Ehhez pedig jól jött a nagyobb kijelző.
A Galaxy Note indította el a phabletek korszakát
Az első Galaxy Note megjelenésével indult el igazán a később “phabletnek” nevezett kategória. A név a phone és a tablet szavak összevonásából született, és azokat a készülékeket jelölte, amelyek méretben valahol a telefonok és a táblagépek között helyezkedtek el.
Ma már ez a kategória gyakorlatilag értelmét vesztette, hiszen a nagy kijelzők teljesen általánossá váltak. 2011-ben azonban ez még egy teljesen új irány volt.
A Galaxy Note sikere után a többi gyártó is egyre nagyobb telefonokat kezdett gyártani, és néhány év alatt teljesen megváltozott, mit tartunk átlagos méretű mobilnak.
Nem csak a mérete volt különleges, ott volt az S Pen is
A Galaxy Note másik nagy újítása az S Pen volt. Bár a mobiltelefonok világában korábban is léteztek érintőceruzák, a Samsung teljesen új szintre emelte ezt a megoldást.
Az S Pen segítségével lehetett kézzel jegyzetelni, rajzolni, dokumentumokat szerkeszteni és pontosabban használni a telefon különböző funkcióit. A nagy kijelző és a digitális toll együtt olyan élményt adott, amelyet akkoriban szinte egyetlen másik csúcstelefon sem kínált.
Az S Pen később a Galaxy Note széria legfontosabb ismertetőjegyévé vált. Generációról generációra egyre pontosabb és gyorsabb lett, miközben folyamatosan új funkciókkal bővült.
Azóta sok minden történt, nagy utat járt be a széria, majd meg is szűnt
Évről évre nagyot fejlődtek a Galaxy Note mobilok, egyre nagyobb kijelzők, egyre erősebb hardverek és egyre jobb funkciók érkeztek.
2016-ban aztán megjelent a Galaxy Note 7, amely papíron az addigi egyik legjobb Note volt. Prémium dizájn, modern hardver, kiváló kijelző és fejlett S Pen – minden adott volt ahhoz, hogy ismét nagy siker legyen. A készülék története azonban teljesen más irányt vett.
Az akkumulátorokkal kapcsolatos problémák miatt több Galaxy Note 7 túlmelegedett, egyes esetekben pedig kigyulladt. A Samsung először visszahívást indított, majd a problémák folytatódása után végül teljesen leállította a készülék értékesítését és gyártását.
A Note 7 botrány a mobiltelefonok történetének egyik legismertebb termékvisszahívása lett, és sokan úgy gondolták, hogy ezzel véget is érhet a széria története. A Samsung azonban nem engedte el a sorozatot, és 2017-ben bemutatta a Galaxy Note 8-at, ami ismét bebizonyította, hogy a szériának továbbra is van helye a prémium mobilok között.
2020-ban aztán megjelent a Galaxy Note 20 és a Galaxy Note 20 Ultra. Akkor még valószínűleg kevesen gondolták, hogy ezek lesznek a klasszikus Galaxy Note széria utolsó modelljei.
A Note 20 Ultra minden fontos Note-tulajdonságot felvonultatott: hatalmas kijelzőt, csúcskategóriás hardvert, prémium kialakítást és természetesen a továbbfejlesztett S Pent. A Samsung azonban ekkorra egyre nagyobb problémával szembesült: a Galaxy S sorozat csúcskategóriás telefonjai és a Galaxy Note modellek között egyre kisebb lett a különbség.
A Samsung végül nem mutatta be a Galaxy Note 21-et. A széria öröksége azonban nem tűnt el, hanem fokozatosan átkerült a Galaxy S Ultra modellekhez. Az S Pen támogatás, majd később a telefonba integrált toll egyértelművé tette, hogy a Galaxy S Ultra gyakorlatilag átvette a Galaxy Note helyét.
NapiDroid.hu


