4 GB LPDDR4-es RAM-mal érkezik a OnePlus 2

0

A OnePlus hetek óta folytatott marketingkampánya a végéhez ért. Utolsó részletként megtudtuk, hogy a OnePlus 2 4 GB LPDDR4-es RAM-ot fog kapni.

Aki az utóbbi hetekben minket olvasott, biztosan találkozott a OnePlus 2-vel, ugyanis a távol-keleti gyártó új csúcskészüléke nagyon gyakran hallatta magát. Ennek az oka a vállalat által folytatott marketingkampány, melynek során a OnePlus néhány naponta leleplezte a telefon egy-egy kisebb részletét. Eddig megtudtuk, hogy a készülék egy 2.1-es verziójú Snapdragon 810-es processzort, USB Type-C csatlakozót és ujjlenyomat-olvasót kap, valamint azt, hogy a bemutató július 27-én lesz, amit akár VR-ban (virtuális valóság) is követhetünk majd.

IMG_7384226318343

Most pedig a kirakós utolsó darabjaként kiderült, hogy a OnePlus 2-t 4 GB RAM-mal szerelik. Ehhez hasonló tulajdonsággal jelenleg csak az Asus Zenfone 2 rendelkezik, ám szinte biztosak lehetünk benne, hogy több idei csúcsmobil fog ekkora memóriamodult kapni.

A OnePlus nagyon büszke arra, hogy a legkorszerűbb LPDDR4-es típusú RAM-ot használja majd a készülékük. Elmondásuk szerint ez rövidebb töltési időt, kevésbé “döcögős” játékélményt, valamint energiatakarékosabb működést eredményez. Továbbá alacsonyabb feszültségen működik (1.1 V), és gyorsabb sebességet érhetünk el vele (32 GB/s), mint az LPDDR3-as memóriák esetében. Ráadásul ezáltal akár egy energiatakarékos, alacsony frekvenciájú módra is lehetőség nyílik, amit az órajel csökkentésével érnek el. Összességében tehát jobb felhasználói élményt kapunk, például lassított videók rögzítésekor, arcfelismerés használatánál és játék közben, ugyanakkor az akkumulátor is lassabban merül majd le.

Szerencsére más is kiderült az új csúcsmodellről. A napokban Pete Lau, a OnePlus vezérigazgatója tett egy nyilatkozatot, miszerint a OnePlus 2 biztosan olcsóbb lesz 450 dollárnál. Ez sok konkrétumot nem árul el, de legalább azt megtudtuk, hogy a gyártó új készüléke elődjéhez hasonlóan bőven olcsóbb lesz, mint riválisai. Ahogyan korábban említettem, a OnePlus 2-t július 27-én fogja bemutatni a gyártó a nagyközönségnek, azaz hamarosan minden részlet kiderül a készülékről.

OnePlus (Facebook)

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu egyik legújabb és legfiatalabb szerkesztője.

NapiDroid