2 méteres eséseket is túlél az új Gorilla Glass Victus

0

A Corning bemutatta a legújabb Gorilla Glass generációt, ami nem a 7-es számot viseli, helyette Victus névre lett keresztelve. A vadonatúj alumínium-szilikát üvegbevonat jelentősen javítja az általa bevont eszközök karcokkal szembeni ellenállását, illetve sokkal jobban bírja a kemény felületeken való koppanást, mint a korábbi generációk.

A laboratóriumi tesztekben az új Gorilla Glass képes volt túlélni 6 és fél láb (nagyjából 2 méter) magasságból történő eséseket, akkor is, ha kemény felületen történt a landolás. A gyártó demonstrációja alapján egy Gorilla Glass Victus bevonattal rendelkező okostelefon elvileg kibírja, ha fej magasságból betonra ejtik. A nem Corning gyártmányú üvegek a cég szerint már a 0,8 méteres magasságból való esést sem élik túl, míg a Gorilla Glass 5 bevonatnak nagyjából 80% az esélye arra, hogy lábon kihordjon egy 1,6 méteres zuhanást. A 6. generáció esetében valamelyest jobbak az esélyek, de a különbség nem számottevő.

A vadonatúj Gorilla üveg a karcokkal szemben is sokkal jobban helytáll, a Knoop-féle keménységi tesztben, amely az adott felületre kifejtett erőre összpontosít, és amiben gyémántot használnak az üveg megsértésére, mindössze kisebb karcok keletkeztek a Victus-on 8 Newton nyomás mellett, miközben egy konkurens gyártású üveg már fele ekkora erő alkalmazása után látványosan csúfabbul festett.

Ennek nem csupán az esztétikát illetően van jelentősége, a két üveget tartósság szempontjából is megvizsgálták, és a mélyebb csikarások által okozott strukturális hibák könnyebben összetörték a másik üveget, mint a Victus-t. A tamáskodók számára ajánljuk a lenti videót, amelyben többféle próbatételnek is alávetik a most bemutatott üveget.

Az első gyártó, amely felhasználja a Gorilla Glass Victus-t, a Samsung lesz, és jó eséllyel a Galaxy Note 20 Ultra esetében alkalmazzák majd. Ez persze nem jelenti azt, hogy kizárólag a Samsung dolgozik a Victus-szal, más vállalatok is kísérleteznek vele, de hogy mely cégek felsőkategóriás telefonjaira helyezik még fel, egyelőre rejtély.

Forrás: Corning

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid