Ez a 16 Xiaomi telefon kapja meg először a MIUI 12.5-öt

0

A MIUI 12.5-ös rendszer a Xiaomi Mi 11-gyel együtt mutatkozott be még decemberben, és most, hogy leleplezték a készülék nemzetközi változatát, az új szoftver érkezésével kapcsolatos részleteket is elárulta a gyártó.

A MIUI 12.5 csak kisebb kinézetbeli változásokat hoz, viszont rengeteget optimalizáltak a működésen. A Xiaomi szerint az új felület 20%-kal kevesebb memóriát és 22%-kal kevesebb processzoros teljesítményt használ, mint a korábbi verzió, ráadásul takarékosabb is 15%-kal.

Javult továbbá a gesztusvezérlés, a vágolapkezelés és az alkalmazásengedélyek rendszere is, többek között. Az szintén nem elhanyagolható változás, hogy szinte az összes gyári appot törölhetővé tette a Xiaomi.

MIUI 12.5 frissítési ütemterv

A készülékek frissítése több hullámban valósul meg, és az első két kör modelljeit már be is jelentették.

Első hullám (2021. második negyedévtől kezdődően):

  • Xiaomi Mi 11
  • Xiaomi Mi 10 Pro
  • Xiaomi Mi 10
  • Xiaomi Mi 10T Pro
  • Xiaomi Mi 10T

Második hullám (2021. második negyedév végétől):

  • Xiaomi Mi 10 Lite 5G
  • Xiaomi Mi 10T Lite
  • Xiaomi Mi Note 10 Pro
  • Xiaomi Mi Note 10
  • Xiaomi Mi Note 10 Lite
  • Redmi Note 9T
  • Redmi Note 9 Pro
  • Redmi Note 9S
  • Redmi Note 9
  • Redmi Note 8 Pro
  • Redmi 9

Fontos megemlíteni, hogy a későbbiekben valószínűleg bővülni fog a lista, de egyelőre a felsorolt 16 nemzetközi modellre erősítette meg a Xiaomi a MIUI 12.5 érkezését.

Frissítés: bár a Poco valamennyire független márkaként működik, de Poco F2 Pro és a Poco X3 NFC modellekre is megerősítették az új rendszer érkezését, ezek a második hullámban kerülnek sorra.

Forrás: Xiaomi, via

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid