Május 23-án érkezik a Poco F6 és az F6 Pro

0

Folyamatosan érkeznek az értesülések és az előzetes információk a Poco F6, illetve az F6 Pro kapcsán. Sőt, akadtak olyan részletek is, amelyeket maga a gyártó buktatott le. Most végre hivatalosan is bejelentették, hogy mikor mutatják be a két készüléket: május 23-án érkezik a Poco F6 páros.

A két újdonságot tehát május 23-án, egy külön nekik dedikált rendezvényen mutatják be Dubajban, kelet-európai idő szerint délután 14:00 órakor. Természetesen az eseményt online is követheti bárki élőben. A bemutató rendkívül hangzatos szlogent kapott: HyperPower Evolved, vagyis a csúcsteljesítmény még tovább fejlődött, és ez vélhetően a két Poco F6 modellben testesül meg, legalábbis a gyártó szerint.

Annyira nem túloz egyébként a Xiaomi, hiszen a Poco F6 Pro például egy átcímkézett Redmi K70 lesz, abban pedig Snapdragon 8 Gen 2 lapkakészlet teljesít szolgálatot. Szóban forgó lapkában még bőven van kraft, de a Poco F6 sem lesz piskóta, hiszen a meghajtásáról Snapdragon 8s Gen 3 chip gondoskodik majd.

A szóbeszédek szerint az F6 50 megapixeles elsődleges kamerával lesz felszerelve, amelybe Sony IMX882 szenzor kerül. A kamerakészlet részét képezi még egy 8 megapixeles ultraszéles látószögű egység is.

A szelfikamera 20 megapixeles felbontásban rögzíti az önarcképeket, a munka dandárját a belsejében lévő OmniVision OV20B érzékelő végzi majd. A Poco F6 Pro hátoldalára is 50 megapixeles elsődleges kamera kerül, illetve az 5000 mAh kapacitású akkumulátora képes lesz fogadni a 120 wattos gyorstöltést is.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid