Jövőre érkezhet a Samsung feltekerhető kijelzős okostelefonja

0

Kevés izgalmasabb történés volt mostanában a telekommunikációs világ berkeiben, mint a háromfelé hajlítható Huawei Mate XT leleplezése. Nem sokkal azt követően, hogy a kínai gyártó vezérigazgatójának kezében feltűnt a készülék, a nagy helyi konkurensekről is kiderült, készülnek valami hasonlóval. A legfrissebb értesülések szerint a Samsung is szeretne méltó kihívót állítani az XT-vel szemben, de az nem egy normál hajlítható mobil lesz, hanem egy feltekerhető kijelzős okostelefon.

A dél-koreai The Elec nemrég publikált jelentése szerint ez a bizonyos rivális készülék már 2025-ben, akár jövő év elején eljuthat a boltok polcaira. Az okostelefon teljesen kitekert állapotában állítólag 12,4 hüvelykes képernyőt állít majd tulajdonosa rendelkezésére, aki így közel laptop méretű megjelenítőn dolgozhat, amennyiben ez az óhaja. Ehhez képest a Huawei Mate XT 10,2 colos kijelzőt biztosít, ha mindhárom szegmensét szétnyitjuk.

A Samsung Galaxy Z Fold 6 7,6 hüvelykes flexibilis panelja szinte eltörpül ezekhez a gigászi képernyőkhöz képest. A forrás még azt is hozzáteszi, hogy a különleges mobil valamilyen kijelző alá szerelt képrögzítő egységgel is fel lesz szerelve, de ennél több technológiai részlettel nem szolgál.

Amennyiben a nemrég publikált jelentés pontos, úgy a Samsung feltekerhető kijelzős mobilja lesz az első olyan okostelefon, amely ezzel a spéci kialakítású képernyővel eljut a hétköznapi fogyasztókhoz is, hacsak egy másik gyártó addig meg nem előzi a dél-koreai vállalatot.

A Samsung mostanában elég sok kritikát kap azért, mert hajlítható készülékeiből hiányzik a valódi innováció, és a Galaxy Z Fold, illetve Galaxy Z Flip modellek fejlesztése csupán apró léptékekben zajlik. Ezek a megjegyzések és vélemények sajnos nem teljesen alaptalanok, de semmiképpen sem szabad megfeledkezni arról, hogy a dél-koreai gyártó úttörő szerepet játszott a hajlítható mobilok elterjesztésében. Így aztán egyáltalán nem volna meglepő, ha a cég ugyanígy futtatná fel a feltekerhető megjelenítővel rendelkező eszközöket is.

Forrás: Notebookcheck

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid