Már készül a Samsung Galaxy A56

0

Mint nemrég kiderült, a Samsung már dolgozik a Galaxy A56 fejlesztésén, ami a népszerű középkategóriás Galaxy A55 utódja lesz. Az érkező készülék komoly előrelépést jelenthet teljesítmény tekintetében.

Az okostelefon létének egyik első bizonyítéka az IMEI adatbázisból került elő, ahol feltűnt egy SM-A566B/DS modellszámú készülék. A Samsung Galaxy A55 egyik változatának kódja SM-A556B/DS, így egyértelművé válik számunkra, hogy az újonnan előkerült mobil csakis a Galaxy A56 lehet.

Az újdonság belsejébe Exynos 1580 lapkakészlet kerülhet, ami határozott előrelépést jelent majd teljesítmény tekintetében az előző, vagyis jobban mondva a jelenlegi modellhez, és annak Exynos 1480 chipsetéhez képest. Sőt, korábban napvilágra került előzetes szintetikus teszteredmények alapján a szóban forgó lapka nagyjából azt a számítási erőt nyújtja, mint egy 2021-es csúcskategóriás chip, vagyis hozni fogja a Snapdragon 888 szintjét.

Ezzel a hardveres potenciállal a Samsung Galaxy A56 nem csupán korrekt, de kategóriáján belül jövőbiztos ajánlatnak is ígérkezik. Azonban kénytelenek vagyunk máris lelohasztani a lelkesedést, mivel a Samsung Galaxy A55 idén márciusban debütált, vagyis az utód érkezésére még biztosan várnunk kell egy jó darabig.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid