Hamarabb érkezhet a Google Pixel 9a

0

A Google Pixel 9 készülékek a szokottnál hamarabb érkeztek idén, az újdonságokat már augusztusban leleplezték, holott általában ősszel, októberben mutatkoznak be a nagyérdemű előtt. A széria még nem teljes, a középkategóriás 9a modell ott van a keresőóriás tarsolyában, és friss értesülések szerint ez is a vártnál előbb futhat be.

Több forrás is azt állítja, hogy a Google Pixel 9a előrendelése már március közepén megkezdődhet. Így van, ez azt jelenti, hogy az olcsóbb modell két hónappal hamarabb léphet a világot jelentő deszkákra, mivel az “a” jelölésű telefonokat általában a Google I/O konferenciáján szokták bemutatni májusban.

Ehhez képest a mobilt már március közepén elő lehet majd rendelni, a kiszállítás pedig a hónap vége előtt meg is fog kezdődni. A készüléket az előzetes értesülések szerint porcelán, obszidián, bazsarózsa és írisz árnyalatokban tudják majd megvásárolni az érdeklődők.

Azok a források, amelyektől az új hír érkezik, azt is állítják, hogy a Google ezentúl mindig márciusban fogja leleplezni az “a” jelölésű modelleket, vagyis nem egyszeri variálásról van szó. Amúgy ezek a friss szóbeszédek egybecsengenek azokkal a pletykákkal, melyek szerint az Android 16 is hamarabb érkezhet a szokottnál. Persze várjuk ki mindennek a végét, hiszen 2025 még odébb van.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid