Hivatalos az Oppo Find X8 és a Find X8 Pro

0

Az Oppo végre hivatalosan is bejelentette a Find X8 szériát egy kínai rendezvényen. A sorozat két okostelefonból áll: a kompaktabb méretű alapmodell mellé egy Pro változat is betársul. A gyártó megújult dizájnnal vértezte fel a készülékeit, de a hardver szempontjából is történtek érdekes fejlesztések.

A Find X8-at egy 6,59 hüvelykes, sík kialakítású LTPO OLED megjelenítővel szerelték fel, amely Full HD+ felbontással és a tartalomhoz igazodó, 1-120 Hz-es képfrissítési frekvenciával rendelkezik. A Find X8 Pro méretesebb kijelzőt kapott, ami 6,78 hüvelykes képátlóval, szintén LTPO OLED panellel, Full HD+ felbontással és 120 Hz-es képfrissítéssel bír, amellett, hogy mind a négy oldala mikroívelt kialakítással büszkélkedhet.

Ez első blikkre laposnak tűnik, de közelebbről szemügyre véve láthatóvá válik a finom hajlítás a széleken. Az okostelefonok kijelzői 1600 nites maximális fényerőre képesek panelszinten, lokálisan pedig akár 4500 niten is tündökölhetnek HDR tartalmak fogyasztása közben. A megjelenítők részét képezi még egy 32 megapixeles előlapi kamera, illetve egy integrált ujjlenyomat-olvasó is, amely az optikai típusú szenzorok közé tartozik.

Az okostelefonok kameraszigete az úgynevezett “Cosmos Ring” nevű formatervi kialakítást kapta. Ez látványosan kisebb méretű, mint a Find X7 generáció esetében alkalmazott, ráadásul a hardver sem piskóta, ami a belsejébe került. A Find X8 50 megapixeles elsődleges kamerával lett felszerelve, amelyben Sony LYT-700 szenzor teljesít szolgálatot, ami egy 1/1,56 hüvelykes konstrukció, 24 milliméteres objektívvel és optikai képstabilizátorral.

A kiépítés részét képezi még egy 50 megapixeles ultraszéles látószögű modul ISOCELL JN5 szenzorral, autofókusz képességekkel. A harmadik modul egy 3x periszkópos egység, amely Sony IMX882 szenzorral rendelkezik. Az 1/1,56 hüvelykes modul optikai képstabilizátorral is büszkélkedhet. A gyártó háromprizmás kialakítást alkalmazott, amely kevesebb helyet foglal, mint a hagyományos periszkópos objektívek.

Az Oppo Find X8 Pro esetében a gyártó egy második 50 megapixeles periszkópos modult is hozzáadott a kamerakészlethez, amely képes a 6x optikai nagyításra. Ennek lelke egy IMX858 modul, amely 1/2,51 hüvelykes mérettel és f/3,5 rekeszértékű lencsével rendelkezik, optikai képstabilizátor mellett. Annyi még a változtatás, hogy az elsődleges kamera, amely szintén 50 megapixeles, a Pro modell esetében egy 1/1,4 hüvelykes LYT-808 szenzorral bír.

Az Oppo újdonságai a HyperTone képfeldolgozó motorral is fel lettek vértezve. Ez képes 9 RAW képet egyesíteni a gyártó szerint iparágvezető tisztasággal és dinamikatartománnyal, miközben csökkenti a zajt és a képhibák számát. A repertoárban ott van a Hasselblad Pro mód is, és az Oppo még egy LivePhoto opciót is hozzáadott az eszköztárhoz, amely rövid videókat rögzít a kép elkészítése előtt és után.

Az Oppo Find X8 Pro dedikált kameragombbal is fel lett szerelve, amely a Quick Button névre hallgat. Ha ezt a vezérlőelemet egymás után kétszer megnyomjuk, elindul a kamera applikáció. A vezérlőt ezen túlmenően dedikált exponálógombként is használni lehet, illetve segítségével nagyítani, illetve kicsinyíteni is tudunk a képeken. Az Oppo a készülékre visszahozta az értesítési csúszkát is.

A Find X8 széria tagjainak belsejében Dimensity 9400 lapkakészlet teljesít szolgálatot, amelyhez új hűtőrendszer tartozik, grafitréteggel és gőzkamrával kombinálva. Mindezeket egy közvetlenül az alaplapra applikált hővezető zselé egészíti ki. Az okostelefonok a nemrég bejelentett ColorOS 15 rendszert futtatják, amely az Android 15 által biztosított opciók mellett számos mesterséges intelligencia funkciót is magában foglal.

Az alapmodell esetében az energiaellátás feladatát egy 5630 mAh kapacitású szilícium-karbon akkumulátor biztosítja, míg az X8 Pro burkolata alá 5910 mAh-s telep került. Mindkét aksi támogatja a 80 wattos vezetékes és az 50 wattos vezeték nélküli gyorstöltést. Az okostelefonok kialakítása megfelel az IP69 minősítés követelményeinek, vagyis ellenállók a vízzel és a porral szemben, sőt, már a forró vízsugarak támadásait is kibírják.

Oppo Find X8

Az Oppo Find X8 fekete, fehér, kék és rózsaszín színekben kerül a boltok polcaira. A legolcsóbb kiszerelés helyi pénzből átszámítva 220 ezer forintba kerül; ebben 12 GB RAM és 256 GB háttértár található, de ha valaki ennél többet szeretne, egészen felmehet 16 GB operatív memóriáig és 512 GB háttértárig. Ez a konfiguráció 260 ezer forintnak megfelelő jüanba fog kerülni.

A Find X8 Pro fekete, fehér és kék kivitelben lesz kapható. A legolcsóbb összeállítás a 12/256 GB-os, amely kb. 277 ezer forintnak megfelelő kínai pénzt kóstál. A legdrágább változat pedig 16 GB RAM-mal és 1 TB háttértárral bír, plusz a műholdas kommunikációt is támogatja a maga 355 ezer forintnak megfelelő árcédulájáért.

Oppo Find X8 Pro

Az okostelefonok kiszállítása október 30-án indul Kínában. Mindkét újdonság kapható lesz Kínán kívül is, de azt egyelőre még nem tudni, hogy mikortól. A sorozatnak lesz egy harmadik tagja, a Find X8 Ultra, de ennek érkezésére még várnunk kell; a gyártó várhatóan 2025 első negyedévében dobja majd piacra ezt a készüléket.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid