Nemrég feltűnt egy okostelefon a Geekbench szintetikus tesztalkalmazás adatbázisában, amely a feltételezések szerint nem más lehet, mint a Samsung Galaxy A06 5G modemmel szerelt változata. Az eredmények alapján a tavalyi 4G-s kiadáshoz képest sokkal fejlettebb hardver hajtja majd a belépőszintű készüléket, persze ebben nincs semmi meglepő.
Az eredeti Samsung Galaxy A06 tavaly augusztusban mutatkozott be, belsejében pedig MediaTek Helio G85 zakatolt, illetve zakatol még a mai napig is. Az 5G modemmel szerelt változat erre bőven rá fog licitálni.
A telefon borítása alá ugyanís MediaTek Dimensity 6300 kerülhet a nemrég napvilágra került Geekbench adatlap szerint. Az okostelefon az SM-A066B modellszámmal tűnt fel a benchmark applikáció adatbázisában, 731 pontot gurítva az egymagos, illetve 1816 pontot szerezve a többmagos mérések során.
A már említett MediaTek vasat 4 GB RAM egészítette ki a próbára tett prototípusban, amely a tesztek ideje alatt Android 15 operációs rendszert futtatott, feltehetően One UI 7 felhasználói felülettel egyetemben. A Samsung Galaxy A06 5G egyébként korábban a Wi-Fi Alliance adatbázisában is feltűnt, ugyanezzel a modellszámmal.
A chipsetet leszámítva a dél-koreai cég belépőszintű mobilja nagyjából ugyanazt hozhatja jellemzők tekintetében, mint az LTE modemmel felvértezett előd. Valószínűleg 6,7 hüvelykes folyadékkristályos megjelenítővel lesz felszerelve, amely HD+ felbontást és szimpla, 60 Hz-es képfrissítést kínál majd. A készülék hátoldalán 50 megapixeles elsődleges kamera foglalhat helyet, a hardvert pedig egy 5000 mAh-s akkumulátor tarthatja működésben, ami támogatja a 25 wattos töltést.
Forrás: GSMArena