A Samsung Galaxy S25 modellekkel kijavították az elődök kijelzőhibáját

0

Sokan panaszkodnak amiatt, hogy nem igazán érzik valódi frissítésnek a nemrég leleplezett Samsung Galaxy S25 mobilokat, csak minimális előrelépések vannak hardveres és szoftveres szempontból, sőt, az Ultra modell ikonikus S Pen tolla még butább is lett, mint elődje. Ezekben a vádakban akad némi igazság, ugyanakkor vannak olyan korábbi gyermekbetegségek és hibák, amelyeket a Galaxy S25 sorozat esetében orvosolt a gyártó.

Úgy tűnik, hogy a Samsung orvosolta a Galaxy S24 széria kijelzőhibáját, amely a mura-effektus néven híresült el. Ez lényegében azt takarja, hogy alacsony fényerő mellett a képernyő bizonyos területei szemcsésnek vagy foltosnak tűnhetnek, ami nem épp kellemes látvány, főleg egy méregdrága mobilon. A hiba oka valószínűleg a gyártási folyamatban keresendő. Egyébként a mura kifejezés japán eredetű, és egyenetlenséget, foltosságot jelent. A jó hír tehát az, hogy a vállalat kijavította ezt a hibát, amely a Galaxy S25 modelleknél már nem jelentkezik.

Habár azon lehetne sokat vitázni, hogy érdemes-e váltani az előző vagy az azt megelőző generációról a jelenlegi modellekre, azért az említett kijelzőhiba javításán kívül akadnak még további fejlesztések is. A Galaxy S25 szériát egy fejlettebb lapkakészlet hajtja, a kameraszoftver is jobb, mesterséges intelligencia algoritmusok segíti a munkáját, és a hangszórók is szebben szólnak, ez főleg a Galaxy S25 Ultra esetében érhető tetten.

Samsung Galaxy S25 Ultra és egy Galaxy S24 Ultra

Mondjuk a szoftveres trükkök lehet, hogy régebbi modelleken is megjelennek majd. Nyilván ilyen drága készüléket megvásárlását alaposan meg kell rágni, mindenesetre az előrendelés még most is él, szóval ha beruházol bármelyikre is a három Galaxy S25 modell közül, példának okáért kétszeres háttértár kapacitást fogsz kapni.

A Samsung Galaxy S24 széria megjelenése egyáltalán nem volt problémamentes, így aztán érthető módon a Samsung célja most az volt, hogy a Galaxy S25 készülékek bevezetése jóval zökkenőmentesebb legyen. Jó látni, hogy azért a Samsung nem teljesen süket a felhasználói visszajelzésekre, és igyekszik kijavítani olyan hibákat, amelyek miatt panaszáradatot kapnak.

Forrás: PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid