A kínai vállalatok már elkezdték növelni a csúcsmodelljeik akkumulátorkapacitását, a Samsung azonban egyelőre még megragadt a 4-5000 mAh-s szinten, az elmúlt években nem, vagy csak minimálisan nőtt a Galaxy S szériás telefonok aksija. Jövőre azonban egy nagyobb ugrás várható a hírek szerint, ami sokat javíthat az üzemidőn.
Az olyan márkák, mint a OnePlus, az Oppo, a Vivo, a Honor vagy a Nubia, már elkezdték alkalmazni az újfajta szilícium-karbon akkumulátorokat a zászlóshajóik esetében, aminek köszönhetően változatlan méretek és tömeg mellett számottevően növelni tudták a kapacitást, és ezzel együtt az üzemidőt. Ezek a telepek jellemzően 6000-6500 mAh-sak, de a Redmi Magic 10 Pro modellek például már 7050 mAh-s akkuval érkeztek.
A top gyártók, vagyis a Samsung és az Apple még lemaradásban vannak ezen a téren, és idén várhatóan már nem is fognak felzárkózni, de jövőre náluk is megtörténhet a váltás.
A nemrég bemutatott Galaxy S25 szériában például pontosan ugyanakkora aksi van, mint a tavalyi Galaxy S24 mobilokban, vagyis 4000 mAh-s az alap modell, 4900 mAh-s az S25+ és 5000 mAh-s az S25 Ultra. Egy friss jelentés szerint azonban azt tervezi a Samsung, hogy a Galaxy S26 sorozattal bevezeti a szilícium-karbon technológiát. Pontos kapacitásokról egyelőre korai lenne beszélni, de a spekulációk szerint az Ultra modell aksija így akár 6000 mAh-s is lehet majd.
Az Apple esetében szintén 2026-ban számíthatunk az újításra, valamikor ősszel, amikor az iPhone 18 mobilok debütálnak.
Úgy néz ki tehát, ha nem is drasztikusan, de azért érezhetően növekedni fog a telefonok üzemideje a nem túl távoli jövőben, sőt, igazából már meg is indult a folyamat a kínai gyártók esetében. Ha pedig valaki Samsung vagy Apple csúcsmodellt szeretne, és nem sürgős a telefonvásárlás, akkor megérheti kivárni a jövő évet, hiszen mindkét vállalat nagyobb újításokkal készül a hírek szerint (és nem csak az aksi tekintetében).
Via Sammobile