A Samsung Galaxy S25 Edge drága lesz, és még így is nehezen lehet majd beszerezni

0

Mint tudjátok, a Samsung Galaxy S25 Edge bemutatóját elhalasztották, és egyelőre nincs hivatalos dátumunk, bár egyes források szerint a leleplezésre május 13-án kerül sor. Az egyik rangos szivárogtató viszont úgy tudja, nem érdemes ezt a dátumot sem várni, mert eleinte csupán két régióban lehet majd beszerezni a Samsung ultravékony kialakítású zászlóshajóját.

A hírek Ice Universe tollából – vagyis jobban mondva billentyűzetéből – származnak. A bennfentes úgy tudja, hogy a vékony profilú csúcsmobil valamikor május végén fog megjelenni. Ez a megjelenés viszont csak két országra korlátozódik: Dél-Koreára és Kínára.

Úgy látszik, hogy a Samsung Galaxy S25 Edge kapcsán is hasonló üzleti stratégiára kell számítani, mint amilyet a Galaxy Z Fold Special Edition esetében is alkalmaztak, amelyet először Dél-Koreában, majd később Kínában dobtak piacra Galaxy W25 néven.

Ez persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy a Galaxy S25 Edge később ne lenne kapható más országokban is, hiszen a közelmúltban kiszivárogtak az okostelefon európai árai is. Sajnos nem lesz olcsó, elvileg a Galaxy S25 Ultrához közelít majd az az összeg, amit elkérhetnek érte, vagyis 500 és 600 ezer Ft közötti árcédula várható.

Sajnálatos módon az új infókat mérlegelve ez akár azt is jelentheti, hogy nekünk, az öreg kontinens fogyasztóinak júniusig vagy akár tovább is várnunk kell, ha a Samsung szupervékony csúcsmobiljára szeretnénk beruházni.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid