Az utóbbi időben tagadhatatlanul megszaporodtak a Google Pixel 10 sorozattal kapcsolatos szóbeszédek. Legutóbb például azt hallottuk az okostelefonokról, hogy a belsejükben lévő lapkakészlet gyártását már nem a Samsung, hanem a TSMC menedzseli. A legfrissebb értesüléseknek köszönhetően pedig már azt is tudjuk, hogy mikor kerülhet sor a várva várt bejelentésre.
Az Android Headlines csapata úgy tudja, hogy a Google augusztus 13-án tartja majd azt a „Made by Google” eseményt, amelyen bemutatkozik a Pixel 10, a Pixel 10 Pro, a Pixel 10 Pro XL és a hajlítható képernyős Pixel 10 Pro Fold. Az okostelefonok mellett elképzelhető, hogy a világot jelentő deszkákra lép a Pixel Watch 4 okosóra is. A kiszivárgott információk alapján az új Pixel mobilok előrendelése már a bemutató napján, vagyis augusztus 13-án elindulhat, a kiszállítások pedig egy héttel később, augusztus 20-án kezdődhetnek, ezután pedig jöhet a bolti megjelenés is.
A Google egyébként már a múlt héten meghívókat küldött ki a Pixel Superfan rajongóknak egy június 27-re időzített exkluzív eseményre, amelyen korai betekintést nyerhetnek a jövő Pixel készülékeibe. A Pixel Superfans egy a Google által létrehozott közösségi program, amely a Pixel modellek leglelkesebb és legelkötelezettebb rajongóit foglalja magában. A tagok gyakran exkluzív előnyökhöz juthatnak, például elsőként értesülhetnek újdonságokról, meghívást kaphatnak különleges eseményekre, vagy korai hozzáférést új termékekhez és szoftverekhez.
Ez alapján mindenki egy sokkal korábbi leleplezést remélt, de ha az Android Headlines csapatának jók az informátorai, a Pixel 10 sorozat bemutatójára egészen augusztusig kell várnunk. Ugyanakkor, ha az augusztus 13-i dátum helytálló, az azt jelentené, hogy a Pixel 10 szériát pontosan ugyanazon a napon mutatják be, mint egy évvel korábban a Pixel 9 modelleket. Így a Superfan esemény inkább egy exkluzív előzetesnek tűnik, semmint a hivatalos start előjelének.
Forrás: Android Headlines