A nemrég bemutatott és azóta is parázs vitákat keltő Honor Magic V5 hamarosan megkezdi európai hódítását. Úgy néz ki, hogy a készülék az öreg kontinensen elsőként Romániában kerül forgalomba, mégpedig augusztus 12-én. Bár a romániai árak és a pontos konfigurációk még nem ismertek, a Honor német és brit weboldalán már elindult az előregisztráció, ami a szélesebb körű európai bevezetés biztos jele.
A Honor Magic V5 július elején mutatkozott be Kínában, majd később Malajziában is piacra került. Hamarosan pedig Európában is szerencsét fog próbálni, az első európai bemutatót Romániában tartják augusztus 12-én.
Az okostelefon nemcsak a szomszédban, de más piacokon is megjelenik, az Egyesült Királyságban és Németországban már meg is kezdődött a hivatalos előregisztráció, bár ezekben az országokban a bemutató dátuma még nem ismert. Amúgy sanszos, hogy nálunk is kapható lesz, az elődök is rendre befutottak hozzánk.
A romániai eseményen derülnek majd ki a helyi árak, valamint az, hogy pontosan mely memória-konfigurációk és színváltozatok lesznek elérhetők a régióban. A nemzetközi változat akár 16 GB RAM-mal és 1 TB tárhellyel is megvásárolható lesz. Az okostelefon hardvere nem változott a nemzetközi bemutató óta, a készüléket továbbra is Snapdragon 8 Elite lapkakészlet hajtja, az energiaellátást pedig 5820 mAh kapacitású akkumulátor biztosítja.
A kamerarendszer 50 megapixeles elsődleges, 50 megapixeles ultraszéles látószögű és 64 megapixeles periszkópos telefotó egységből áll. A külső részre 6,43, belülre pedig 7,95 hüvelykes megjelenítő került. A Honor Magic V5 Android 15 alapokon nyugvó MagicOS 9 operációs rendszert futtat.
Forrás: Mobilissimo, GSMArena
