Újabb információ érkezett a Samsung háromfelé hajlítható okostelefonjáról, amely a tervek szerint még az idei év vége előtt meg fog jelenni. A One UI 8 szoftver kódjában utalásokat találtak a készülékre, illetve az abban szolgálatot teljesítő hardver típusára.
A Samsung One UI 8-as szoftverét ilyesmihez értő szakik ízekre szedték, majd abban a háromfelé hajlítható mobilra, illetve annak hardverére utaló részletekre bukkantak. Kutakodásuk eredményeként kiderült, hogy a dél-koreai vállalat mobiljának valamelyik szegmensébe a három közül Snapdragon 8 Elite lapkakészlet kerül.
Így van, ez ugyanaz a csúcskategóriás chipset, amely a nemrég bemutatott Galaxy Z Fold 7-ben is megtalálható. A hír egyébként közvetlenül azután érkezett, hogy kiderült, a Samsung Dél-Koreában levédette a „Galaxy Z TriFold” nevet, amely esélyesen a készülék végleges titulusa lesz majd a megjelenéskor.
A korábbi szóbeszédek alapján az okostelefon egy hatalmas, közel 10 hüvelykes belső kijelzővel lesz felszerelve, és a Huawei Mate XT-vel ellentétben befelé fog csukódni. Ez azt jelenti, hogy egy külön külső képernyővel is felvértezik a mobilt, ami esélyesen tovább növeli majd a gyártási költségeket, ezáltal pedig a végfelhasználói árat.
Az előzetes becslések szerint a Samsung Galaxy Z TriFold rendkívül drága lesz, Dél-Koreában nagyjából 4 millió wont fognak elkérni érte, ami átszámítva 977 ezer forintot jelent per pillanat. Mondjuk nem igazán kell nekünk emiatt izgulni, mert a készülék kezdetben csak nagyon korlátozottan, kizárólag Dél-Koreában és Kínában lesz elérhető, és az is lehet, hogy ez aztán így is marad.
Forrás: Android Authority