Kínában kezdett el szállingózni egy szóbeszéd, mely szerint a Huawei háromfelé hajlítható telefonjának utódja nem Mate XT 2 néven fog megjelenni. A következő modellt Mate XTs-re keresztelhetik, ami arra utal, hogy a készülék egy szerényebb frissítés lesz az elődhöz képest.
A Huawei Mate XT cáfolja azt a rosszmájú kijelentést, mely szerint az okostelefonok világában nem történik semmi érdekes. A tavaly szeptemberben bemutatott három felé hajlítható mobil hamarosan utódot kaphat. Egy kínai szivárogtatás alapján a készülék a korábban várt Mate XT 2 helyett Mate XTs néven fog megjelenni, ami arra utal, hogy nem egy teljesen újratervezett, hanem egy finomított, frissített modellről van szó, használhatjuk éppen a ráncfelvarrás kifejezést is.
Az újabb tri-fold bejelentésére állítólag szeptemberben, az eredeti modell egy éves évfordulóján kerülhet sor. Az új kiadást nagyobb teljesítményű lapkakészlettel, továbbfejlesztett kamerákkal szerelhetik fel, és a színválasztékot is meg fogják kétszerezni. A Huawei Mate XTs állítólag fehér, fekete, piros és lila árnyalatokban is elérhető lesz. A bennfentesek úgy tudják, ezeken kívül minden más, beleértve a dizájnt és a kijelzőket, változatlan marad az eredeti modellhez képest.
Apropó, eredeti modell: hiába a veszedelmes árazás, a Huawei Mate XT rendkívül sikeres volt Kínában, és a bemutatása óta állítólag több, mint 500 ezer darabot értékesítettek belőle. Ez a siker indokolhatja, hogy a Huawei miért ad ki egy frissített változatot ahelyett, hogy éveket várna egy teljesen újragondolt, az alapoktól újratervezett, tovább tökéletesített készülékre.
Forrás: GSMArena