Tajvani ügyészek nemrég letartóztattak hat embert, köztük a TSMC jelenlegi és volt alkalmazottait, akiket azzal vádolnak, hogy a cég legfejlettebb, 2 nm-es gyártástechnológiájával kapcsolatos üzleti titkokat próbáltak meg illegálisan megszerezni. Az ipari kémkedési kísérletet nemzetbiztonsági támadásként kezelik, és ez az első ilyen jellegű ügy, amelyet a 2022-es államvédelmi törvény alapján vizsgálnak.
A tajvani hatóságok meghiúsítottak egy ipari kémkedési kísérletet a világ legnagyobb chipgyártójánál, a TSMC-nél. A vizsgálat során hat ember csuklóján kattant bilincs, a cég jelenlegi és korábbi alkalmazottai közül is őrizetbe vettek párat, akik a vád szerint a vállalat legértékesebb szellemi tulajdonát, a 2 nanométeres gyártástechnológia titkait próbálták meglovasítani. A TSMC belső ellenőrzési rendszere észlelte a gyanús tevékenységet, ezután pedig a gyártó belső vizsgálatot indított, majd értesítette a hatóságokat.
Az ügyet rendkívül komolyan kezelik, és nemzetbiztonsági támadásként vizsgálják a 2022-es kapcsolódó törvény alapján. Ez az első alkalom, hogy félvezetőket érintő ügyben alkalmazzák a szóban forgó jogszabályt, mivel a 14 nanométernél fejlettebb chipgyártási metódusok Tajvanon nemzeti kulcsfontosságú technológiának minősülnek. A nyomozás arra is kiterjed, hogy a megszerzett információkat továbbították-e más feleknek, ennek megfelelően a nyomozók a japán Tokyo Electron Ltd. tajvani irodáiban is tartottak házkutatást.
A TSMC megerősítette, hogy elbocsátotta az érintett munkatársakat, és eljárást indított ellenük, hangsúlyozva a zéró tolerancia politikáját az üzleti titkokat veszélyeztető elemekkel szemben. A cég – amely 67%-os részesedésével uralja a globális chipgyártó piacot – nyilatkozatában hozzátette, hogy továbbra is szorosan együttműködnek a hatóságokkal a versenyelőnyük védelme érdekében. A 2 nanométeres technológia bevetését a tömeggyártásban még az év végéig meg szeretnék lépni.
Forrás: PhoneArena