A GSMArena munkatársai próbára tették a Honor Magic V5 akkumulátorát, vizsgálták a készülék üzemidejét, illetve annak töltési sebességét. A mérések szerint a hajlítható képernyős készülék kiemelkedően jól teljesít működési idő szempontjából, megelőzve több fontos riválisát is, de a töltési sebesség inkább a középmezőnybe sorolható.
Azt gyorsan szögezzük le, hogy a Honor Magic V5 nemzetközi változatát tették próbára az újságíró kollégák. A készülék ezen verziójában egy 5820 mAh kapacitású szilícium-karbon akkumulátor található. A tesztek során a készülék nyitott állapotban 11 óra 52 perces aktív használati időt biztosított.
Ez az eredmény jobb, mint a Samsung Galaxy Z Fold 7 vagy a Huawei Mate X6 üzemideje, és nagyjából megegyezik a Google Pixel 9 Pro Fold által produkálttal. Összességében véve jelentős az előrelépés az elődhöz, vagyis a Magic V3-hoz képest.
Összecsukott állapotban, vagyis a külső kijelzőt használva, a telefon hasonló összesített eredményt ért el, mint az elődje, de a telefonálási és játékidő terén érezhető javulást mutatott.
A 66 wattos vezetékes töltővel végzett teszt során a telefon 53 perc alatt nyerte vissza a teljes töltöttségét, totálisan lemerült akkumulátorral kezdve a folyamatot. A töltés első 15 percében 36% került a telepbe, fél óra alatt pedig 67%-ra ugrik a mutató.
Ezekkel az eredményekkel a Honor Magic V5 töltési sebessége elmarad a legfőbb versenytársaktól, mint amilyen a 80 wattos töltést támogató Oppo Find N5, vagy a 90 wattal táplálható vivo X Fold5. A tesztek alapján a gyártó egyértelműen a hosszú akkumulátoros üzemidőt helyezte előtérbe a villámgyors töltéssel szemben, és ilyen szempontból a készülék valóban a kategória élmezőnyébe tartozik.
Forrás: GSMArena


