Az Oppo vadonatúj okostelefont jelentett be Kínában, amely az A6 Max névre hallgat. A készülék azért érdemli meg a figyelmet és az alábbi néhány sort, mert azon túlmenően, hogy korrekt középkategóriás vassal rendelkezik, egy nagy kapacitású, 7000 mAh-s akkumulátort, valamint méretes OLED megjelenítőt kapott.
Az okostelefon előlapjára egy 6,8 hüvelykes, 120 Hz-es OLED megjelenítő került, amely támogatja a 120 Hz-es képfrissítési rátát. A 2800 x 1280 pixeles kijelző 1600 nites csúcsfényerőre képes, és emellett akár vizes kézzel is használható. A fizikai behatások elleni védelmet a gyártó saját fejlesztésű Crystal Shield Glass üvege biztosítja.
A képernyő takarásában a Snapdragon 7 Gen 3 lapkakészlet dübörög, amelyhez 8 GB RAM és 256 GB belső tárhely csatlakozik. A hardver által termelt hőt egy 5200 négyzetmilliméteres gőzkamrás konstrukció igyekszik csökkenteni. A hátlapon egy 50 megapixeles elsődleges kamera, illetve egy 2 megapixeles mélységérzékelő teljesít szolgálatot, miközben az előlapra 32 megapixeles képrögzítő kerül.
Az Oppo A6 Max energiaellátásáról a bevezetőben már említett 7000 mAh kapacitású akkumulátor gondoskodik, amely szilícium-karbon technológián alapul. Ennek köszönhetően a telefon a méretes telep ellenére mindössze 7,7 mm vékony, vagyis többek között karcsúbb, mint az 5000 mAh-s Galaxy S25 Ultra. Az akku ráadásul támogatja a 80 wattos SuperVOOC gyorstöltést is. A gyártó ígérete szerint 24 perc alatt elérhető az 50%-os töltöttség.
Az Oppo A6 Max megfelel az IP69-es minősítés követelményeinek, vagyis remekül helytáll a víz és a por támadásaival szemben, és mindezek mellett a magas hőmérsékleten való működést igazoló SGS tanúsítványt is bezsebelhette. A felszereltség részét képezi még az NFC modul is, így a készülék kiválthatja a bankkártyát érintésmentes fizetések végrehajtásakor.
A készülékből van fehér és kék változat, előbbi üveg, az utóbbi pedig üvegszálas hátlapot kapott. Az okostelefon már előrendelhető Kínában, helyi pénzből átszámítva nagyjából 82 ezer forintos áron. Szimpatikus kis masina ez, nem látjuk okát, hogy az Oppo ne értékesítse Európában is, de a nemzetközi forgalmazásáról egyelőre nem esett szó.
Forrás: GSMArena

