Azt eddig is lehetett sejteni, hogy több éves viszonylagos stagnálás után a Samsung némileg megújítja a csúcsmobiljait. A Galaxy S26 széria már összetételében is más lesz, mint az előző generációk, de a kinézeten is alakítanak, legalábbis ami a hátlapot és a kamerákat illeti.
Nagyon úgy néz ki, hogy a következő év elején továbbra is három új Samsung zászlóshajó érkezik, de ezek a szokásostól eltérő modellek lesznek:
- Galaxy S26 Pro
- Galaxy S26 Edge
- Galaxy S26 Ultra
A Pro igazából a sima Galaxy S26 helyett jön, nem tudjuk, hogy ez jelent-e bármit is, vagy csak a név változik, de ugyanúgy egy kompakt méretű 6,2-6,3 colos telefonra számítunk. Az Edge teljesen felváltja a korábbi Plus modellt, ami eggyel kevesebb kamerát, kisebb akkut és vékonyabb házat jelent a gyakorlatban, mindenki eldöntheti, hogy ez így megéri-e. Az Ultra pedig továbbra is a valódi zászlóshajó lesz.
Nemrég kiszivárgott egy fotó, ami az új széria nem működő, úgynevezett “dummy” modelljeit ábrázolja, és ez alapján valóban megújítja a dizájnt a Samsung.
Kezdjük azzal, hogy a hátlap közepén van egy kör mindhárom telefonon. Ez jó eséllyel arra utal, hogy a Samsung végre rendesen bevezeti a Qi2 töltést, beépített mágnesekkel.
Az alap (vagy Pro) és az Ultra modellek esetében átemeli a Samsung a Galaxy Z Fold 7-nél látott kameradizájnt, vagyis a három függőlegesen elrendezett szenzort egy sziget fogja egybe. A Galaxy S26 Edge pedig egy indokolatlanul nagy kameraszigetet kap, így olyasmi lesz a dizájn, mint a hamarosan érkező iPhone 17 Pro és Pro Max esetében.
Neked hogy tetszik az új Galaxy S26 széria ezek alapján?
